A szállítócsoport élére Barna Zsoltot nevezték ki vezérigazgatónak.
Szerző(k): Rácz GergőMagyarországon is igen jelentős, a nagy és közepes vállalkozások esetében körülbelül 8-10 százalékos a tehergépjármű sofőrök hiánya a nemzetközi áruszállításban. Mindezt súlyosbítja, hogy egyre több dolgozó távozik külföldre, főleg Nagy-Britanniába - állítják a Teherfuvarozók Európai Szakszervezeténél. A hiányzó embereket sem itthonról, sem külföldről nem tudják jelenleg pótolni. A munkáltatói szervezeteknél egyelőre csak a jövő szempontjából látják fenyegetőnek a helyzetet, és kormányzati beavatkozást sürgetnek a szakképzés megerősítése, a munkakör vonzóvá tétele kapcsán.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA világ cégeinek és kereskedőinek beszállítói láncait szorongató szállítási problémák nem oldódnak meg olyan gyorsan, mint amire a szakértők számítottak. Így a költségek magasak maradnak, amit a kitartó infláció formájában a boltokban a vásárlók is meg fognak érezni.
Szerző(k): Komócsin SándorA Cemix építőanyag-gyártó cég időkapus rakodási rendszert vezet be 200 millió forintos beruházással, a logisztikai megoldást először a Bugyi községben lévő üzemben, majd a tervek szerint az év végéig a veszprémi és a debreceni üzemében is alkalmazza majd - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Waberer's International Nyrt. 2021 második negyedévében 150,3 millió euró árbevételt ért el, ami 29,8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, a nettó eredménye 6,1 millió euró lett, szemben a tavalyi második negyedév 11,5 millió eurós veszteségével - közölte a szállítmányozó társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Szerző(k): Domokos ErikaVasúti szállítmányozási vegyesvállalatot hoz létre a részben állami tulajdonú magyar CER Cargo és az orosz államvasút logisztikai vállalata, az RZD Logistics, kínai partner bevonásával - jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a moszkvai magyar nagykövetségen szerdán tartott sajtótájékoztatóján az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKészülnek azok a tervek és programok, amelyek alapján elkezdődhet a záhonyi vasúti átrakó körzet fejlesztése - mondta el a pénzügyminiszter a magyar-ukrán határvárosban pénteken az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke 54,7 pont. Ez tovább emelkedést jelent a májusi 53,1 pontról, és ez az 1995 óta mért hatodik legmagasabb júniusi érték - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) társaság csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó M. István