Egy ideig rendben működő, nem pusztán pénz kicsalása céljából létrehozott webshop dobta be a törölközőt áprilisban, ami szokatlan esetnek számít. A bútorokért és lakberendezési cikkekért előre fizető károsultaknak nem egy esetben több százezer forintja ragadt bent a cégnél, ám a hatóságok nem segítettek rajtuk. Az eset ismét felhívja a figyelmet a fokozott óvatosságra.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMeghiúsulhat a Budapest-Belgrád-vasútvonal 550 milliárdból tervezett fejlesztése - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos ErikaA Magyar Postáról is szó volt az interpellációk között nemrég az Országgyűlésben - tudósít az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNémetország leelőzte Nagy-Britanniát az országok ranglistáján, jóllehet a városok között, még tartja első helyét London, Berlinnel szorosan a nyomában. Budapest idén a 11. helyre szorult a tavalyi top 10-es lista utolsó helyéről - derül ki a CBRE befektetési szándékokat feltérképező felmérésből, amelyet szerdán mutattak be a cannes-i MIPIM-en.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Magyar Posta könyvelt küldeményt követő rendszert fejleszt az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásában 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból és a posta 1,9 milliárd forint saját forrásából, a projekt 2018 közepén valósul meg - tudósított az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÁtadták a UPS Magyarország új székházát és logisztikai központját Vecsésen az Airport City logisztikai park területén - értesült az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNagyon sok szerződést bukott a posta: számos online kereskedő ugyanis elpártolt az állami cégtől a karácsonyi időszakban kialakult súlyos csomagszállítási problémákat követően - értesült lapunk a GKI Digitaltól. A Magyar Posta Zrt. ugyanakkor tagadta a hírt, szerintük a nagy ügyfelek hűségesek maradtak.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően jelentősen javult a vasúti árufuvarozás helyzete, a legtöbb tranzitvonalon lassítás nélkül átjárható az ország - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója egy konferencián.
Szerző(k): MTI