Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje akcióba lendült a nagy április vereség után, és nem adja fel a politikai küzdelmet. Új párt alapításán dolgozik, ahogy a polgármesteri székéhez is ragaszkodik.
Szerző(k): Hercsel AdélNapirendre kerül a jövő év elején az állami közszolgáltató cégeknél a fizetések rendezése, így a munkavállalók nagyobb béremelésre számíthatnak 2023-ban, mint a 2021-ben megkötött bérmegállapodás szerinti 5 százalék – tudta meg a Napi.hu. Az érdekképviseletek szerint az inflációt és a minimálbérek emelkedését figyelembe véve kell rendezni a vasutasok, a buszosok, a postások és a víziközművek dolgozóinak fizetését. Úgy tudjuk, a munkáltatók és a kormány is nyitott a megállapodás felülvizsgálatára.
Szerző(k): Nagy KristófTegnap este megjelent a magyar Közlöny mellékletében, hogy Lázár János feladat kibővül ezzel a területtel.
Szerző(k): EconomxAz ország egészében az autós közlekedés valódi alternatívájává tennék a közösségi közlekedést, ennek első lépéseként megyebérlet-konstrukció bevezetésén dolgoznak - mondta a Délmagyarországnak Lázár János, közlekedési és beruházási miniszter.
Szerző(k): EconomxMakón e héten megnyílt a város első McDonald's étterme. Az Orbán-kabinet építési és közlekedési minisztere, Lázár János is a nyitó napok vendégeinek a számát gyarapította.
Szerző(k): Horváth TiborA felügyelőbizottságban elnöki tisztséget kapott Budapest volt fideszes főpolgármestere a Hungaroring Sport Zrt.-nél - írja a hvg.hu.
Szerző(k): EconomxA Lázár János vezette tárca viszi tovább az Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. feladatait.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Népszava információ szerint a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumot is Debrecenbe vagy Nyíregyházán építenék fel, most a Kőbányai úton van, és egyébként nemrég adták át.
Szerző(k): Koncsek Rita