Megérkezett Magyarországra az első tram-train, a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasút-villamos prototípusa szombat hajnalban - közölte honlapján a MÁV.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Szent István Egyetem átalakulásával február 1-jén létrejövő Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hosszú távon legalább 13 ezer hallgatóra számít - mondta az MTI szerint Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az új felsőoktatási intézmény kuratóriumának elnöke. A kuratórium tagja Lázár János is.
Szerző(k): Domokos ErikaLázár János kormánybiztos feladata kibővült a makói termálfürdő beruházás felújítási munkálatainak koordinálásával.
Szerző(k): Németh GézaVegyesen fogadták a magyarok az régi-új kormányzati tervet, amelynek célja, hogy kiszorítsa a külföldi élelmiszerláncokat a piacról - derül ki a Pulzus Kutató felméréséből. A magyarok 36 százaléka magyar kézben látná az üzleteket, 31 százalékuk a piacra bízná a döntést, közvetve saját magukra, a vásárlókra.
Szerző(k): Csernátony CsabaLázár János volt kancelláriaminiszter társtulajdonosa egy budapesti vállalatnak, a Divatcsarnok Projekt Zrt.-nek A cég eddig nem hozott profitot a politikusnak.
Szerző(k): Komócsin SándorSúlyos következményekkel járhat, ha a kormány Lázár János kormánybiztos receptjével erősítené a hazai élelmiszerbolt-hálózatot. A vesztesek a fogyasztók, az agrártermelők és -feldolgozók lehetnek - kezdi cikkét a Népszava, amelynek szakértők arról nyilatkoztak, hogy csak hatalmas kormányzati támogatással lehetne átvenni a Tesco, a Lidl, az Aldi vagy társaik helyét a 2000 milliárdos kiskereskedelmi piacon. Egy magyar szereplő sem lehet erre alkalmas.
Szerző(k): Szabó DánielGulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint lopakodó integráció, Orbán Balázs államtitkár szerint gőzhenger, Lázár János egykori kancelláriaminiszter szerint viszont nemcsak gazdasági és szuverenitási kérdés a jogállamisági mechanizmus ügye. A következő hétéves költségvetés és a helyreállítási alap forrásainak elosztását szabályozó feltételről vitáztak befolyásos fideszes politikusok hétfőn este, és bár alapjaiban támogatják Orbán Viktor vétóját, más és más célokat és okokat látnak. Navracsics Tibor volt uniós biztos például egyetért a lépéssel, de nyugatosabb irányt vinne.
Szerző(k): Szabó DánielA "nemzeti szemléletű kereskedelem meghatározó szereplői" a Magyar Nemzetnek reagáltak Lázár János kormánybiztos azon múlt csütörtöki bejelentésére, amelyben a kormánybiztos "ajtót mutatott" a lakosság napi vásárlásait nagyobb arányban kiszolgáló multiknak.
Szerző(k): Szepesi Anita