A repülőjáratok számának csökkentése helyett jobb forgalomszervezésre, az üzemanyag-használat leszorítására lenne szükség a károsanyag-kibocsátás mérséklése érdekében, de a kerozinadó bevezetése is a lehetőségek között van - jelentette ki csütörtök délutáni európai parlamenti (EP) meghallgatásán a román biztosjelölt.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTörvénymódosítást kezdeményezett az Országos Rendőr-főkapitányság annak érdekében, hogy egységesen lehessen büntetni azokat, akik a megszegik a pilóta nélkül légi járművekre (drónokra) vonatkozó szabályokat. Ennek része, hogy a közúti bírságokhoz hasonlóan fix összegeket határozzon meg a törvényhozó - mondta László Andrea rendőr alezredes a II. Drón Konferencián és Expón.
Szerző(k): Szász PéterA Ryanair 11 százalékkal 86 millióra növelte utasforgalmát, és azonos mértékben, 5,4 milliárd euróra bevételeit is, a költségszint azonban gyorsabban, 16 százalékkal nőtt, így a 4,1 milliárd eurós üzemi eredménye 1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, az 1,1 milliárd eurós adózott eredmény pedig megegyezett azzal - derül ki a társaság MTI-hez eljuttatott gyorsjelentéséből.
Szerző(k): Szász PéterKét orosz Tu-160-as rakétahordozó hadászati repülőgép szállt le a dél-afrikai Tshwanéban lévő Waterkloof légi támaszponton - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
Szerző(k): Szabó DánielAz amerikai Delta Airline légitársaság megerősítette befektetési szándékát az olasz Alitalia légitársaság átvételére alakult konzorciumba - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA magyar kormány kiemelt ágazatnak tekinti a repülőgépipart, el szeretné érni, hogy Magyarország ne csak az autóipar, a közúti járműipar, hanem a repülőgépipar nyertesévé is váljon - jelentett ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a repülőgépgyártással foglalkozó Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéri, több mint 5000 négyzetméteres kompozitüzemének átadásán.
Szerző(k): Domokos LászlóFelfüggesztette járatait a Peruvian Airlines, a cég likviditási problémái miatt - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterA LOT Polish Airlines vasárnap indította el a Budapest és Szöul közötti közvetlen légi járatot. A Boeing 787 Dreamlinere kora délután szállt fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, és várhatóan 10 óra 30 perc repülés után érkezik meg Szöulba - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szepesi Anita