Törökország nyugati határainak csütörtök éjszakai megnyitása óta 117 ezer 677 migráns hagyta el az országot az Európai Unió irányába - közölte Süleyman Soylu török belügyminiszter hétfőn hivatalos Twitter-fiókján az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Európai Bizottság a csatlakozási tárgyalások megkezdését ajánlja Észak-Macedóniával és Albániával, mivel a két ország jelentős eredményeket ért el a jogállamisággal kapcsolatos reformok bevezetése terén 2018 óta - derül ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentéséből az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSzakértők kételkednek abban, hogy sikeres lesz három nyugat-balkáni ország próbálkozása egy az EU-s schengeni övezethez hasonló egységes gazdasági térség létrehozására.
Szerző(k): Barabás JúliaStagnáló árbevételre és enyhén növekvő nyereségre számít az idén a Magyar Telekom. A piaci verseny erős lesz, a részvényesek 20 forintos osztalékra és 5,2 milliárd forintos részvény-visszavásárlási programra számíthatnak.
Szerző(k): Herman BernadettA szlovén Szociáldemokraták (Socialni demokrati) párt képviselői az Európai Bizottságot kérik, hogy lépjen a magyar kormány ügyében, amelyik nyíltan beavatkozik az ország választási kampányaiba. Azt is kifogásolják, hogy Észak-Macedóniában is belpolitikai tevékenységet folytat Budapest.
Szerző(k): Szabó DánielRatifikálta a NATO-csatlakozásról szóló egyezményt az észak-macedóniai parlament kedden, a protokoll azonban csak azt követően lép életbe, hogy a spanyol parlament is - várhatóan márciusban - megszavazza a becikkelyezést.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzlovéniában a legsúlyosabb bűncselekményeket vizsgáló szlovén Nemzeti Nyomozó Iroda (NPU) indított vizsgálatot olyan fideszes pénzek miatt, amelyeket az SDS nevú párt befolyása alatt álló médiacégekbe pumpáltak, majd a pénzek egy részét aztán továbbküldték Észak-Macedóniába.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Európai Bizottság célja, hogy felgyorsítsa a nyugat-balkáni bővítés folyamatát, valamint megtartsa annak a valóságos és hiteles lehetőségét, hogy a térség országai csatlakozzanak az Európai Unióhoz - közölte az MTI szerint Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztos Strasbourgban hétfőn. A javasolt új bővítési módszer visszafordíthatóvá teszi a folyamatot, ha a tagjelölt ország visszalép a reformoktól, akkor az unió is visszaléphet.
Szerző(k): Domokos Erika