Társadalmi egyeztetést kezdeményeztek a kormánytisztviselők béréről. A tervezet szerint a kormány úgy biztosítana forrást a béremeléshez, hogy a dolgozók egy részétől megválna.
Szerző(k): EconomxKiképzési repülésen vesznek részt a Magyar Honvédség szolnoki Kiss József 86. Helikopterdandár helikopterei keddtől április 20-ig - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): EconomxDöntés született arról, hogy Magyarország lojális NATO-szövetségesként negyedik alkalommal, 2025-ben ismét részt vesz a balti államok légtérvédelmében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Kifejtette, hogy Közép-Európát biztonsági kockázatok veszélyeztetik, ami a hidegháború óta nem volt ilyen jelentős. Arra is kitért, mennyi esélye lenne hazánknak a küzdelemben.
Szerző(k): Varga CsengeMásodik világháborús légibombát találtak közműépítés közben Komáromban csütörtök délben, a hatástalanítás idejére kétszáz méter sugarú körben lezárták a területet.
Szerző(k): Varga CsengeKatonai menetoszlop közlekedésére kell számítani az országban – közölte a Magyar Honvédség. A hangzavar és forgalmi akadály miatt, melyet a katonai járműforgalom okozhat szerdán, a honvédség a lakosság türelmét kéri.
Szerző(k): Varga CsengeAz összes NATO-tagállam közül Magyarország költötte 2022-ben védelmi költségvetés-arányosan a legtöbb pénzt haditechnikai eszközökre – derült ki a NATO friss éves jelentéséből.
Szerző(k): Horváth TiborAz illetékes szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült azon magyar űrhajós-jelöltek listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.
Szerző(k): EconomxMegalakult a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt.-t (VIKI). A kutatóintézet feladata a kettős hasznosítású, azaz polgári és katonai célra egyaránt alkalmazható technológiák feltérképezése, és azok védelmi célú hasznosításának támogatása - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Szerző(k): Varga Csenge