Miközben a főbb európai és az amerikai piac is erősödött, addig a Budapesti Értéktőzsdén csak az OTP nem hasalt el.
Szerző(k): EconomxAz Economx értesülései szerint január végére lezárulhat a Magyar Telekom négynapos munkahéttel kapcsolatos tapasztalatainak kiértékelése. Szerkesztőségünknek jogi szakértők azt is elmondták, jó megoldás lehet, ha a cégek először tesztjelleggel, a munkaszerződések módosítása nélkül vezetik be a négynapos munkahetet.
Szerző(k): Drávucz PéterA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 153,19 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel, 60 838,30 ponton zárt csütörtökön.
Szerző(k): Horváth TiborNegatív korrekcióval indulhat a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 124,58 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 60 744,59 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Szerző(k): EconomxA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe a tavalyi záráshoz képest 38,42 százalékkal, 16 826,25 ponttal emelkedett, az idei kereskedést 60 620,01 ponton fejezte be.
Szerző(k): EconomxEnyhén csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe szerdán. A szakértő szerint a csökkenés az érdeklődés hiányával magyarázható.
Szerző(k): EconomxJelasity Radován szerint a szektor célja az adó eltörlése volt, de ennek csak a lefelezése történt meg eddig, amiért cserébe a bankoknak többlet állampapírt kell vásárolniuk. Amúgy növekvő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe.
Szerző(k): EconomxA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 509,54 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 60 551,62 ponton zárt csütörtökön.
Szerző(k): Horváth Tibor