Az OECD összeállításában még az előtt kérdezték az európai dolgozókat, mielőtt a ChatGPT bekerült volna a köztudatba.
Szerző(k): EconomxA washingtoni Szenátus külügyi bizottságának republikánus vezetője szerint megkérdőjeleződik azon országok tagsága, amelyek akadályozzák a NATO küldetését.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA tavalyi év után, amikor Oroszország aranyáron tudott földgázt eladni, idén jóval kisebbek az olaj-, és gázbevételei. Az európai piac kiesését csak részben sikerült pótolni.
Szerző(k): Fellegi TamásMiközben Magyarországon maximum 300 ezer forintos bírság szabható ki gyorshajtásért, a finneknél olyan is megesik, hogy több mint 45 millió forintos bírságot kell kifizetni valakinek. Ehhez persze az is kell, hogy piszok jól keressen – Finnországban ugyanis jövedelemtől függ, mennyit kell kicsengetni egy-egy sebességhatár-átlépésért. A norvégoknál 110 kilométer/óra a maximum, és a túl lassú sofőröket is büntetik, az olaszok pedig szintén alaposan megsarcolják a gyorshajtókat.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA migráció közös kihívás, amely közös európai válaszokat igényel – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek találkozóját lezáró sajtótájékoztatón.
Szerző(k): EconomxAz uniós testület választ adott a magyar kormány érdeklődésére, hogy mi van a magyar uniós forrásokkal, elköltötte-e azokat Brüsszel, ha az uniós végrehajtó testület 66 milliárd eurónyi feltöltést kér a közös költségvetésbe a szűkös forrásra hivatkozva.
Szerző(k): EconomxAz uniós tagállami vezetők továbbra sem állapodtak meg a migrációs és menekültügyi reformmal kapcsolatban. Több tagállam vezetője nehezményeztte, hogy a magyar kormány elutasítja a migrációt.
Szerző(k): Varga CsengeMeteor suhant át az égen, melyet egy meteorológus videón rögzített, sőt, sokan felfigyeltek rá kedd hajnalban.
Szerző(k): Varga Csenge