Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megcáfolta az MLSZ keddi közleményét, amelyben azt állították egy állásfoglalásra hivatkozva, hogy engedélyezett lesz a Nagy-Magyarországot ábrázoló drapéria stadionba történő bevitele az európai válogatott mérkőzéseken.
Szerző(k): Horváth TiborAz összes NATO-tagállam közül Magyarország költötte 2022-ben védelmi költségvetés-arányosan a legtöbb pénzt haditechnikai eszközökre – derült ki a NATO friss éves jelentéséből.
Szerző(k): Horváth TiborElkezdődött az Európai Unió egyik legnehezebb vitája, amelynek tétje, hogy az új génszerkesztési technológiák (NGT), elsősorban az új növénynemesítési technológiák új, megengedőbb szabályozást kapnak-e a jövőben. Brüsszel júniusban mutatja be végső javaslatát, de az egyeztetések során Németország, Magyarország és Ciprus már bejelentette, nagyon szigorú feltételek mellett támogatnak bármilyen irányelv-módosítást.
Szerző(k): Nagy KristófFebruárban tovább nőtt az új autók forgalomba helyezése az Európai Unióban.
Szerző(k): Varga CsengeA magyarok 30 százaléka élt a létminimum alatt 2020-ban, ami a legfrissebb nyilvános adat a magyarországi lakosság életszínvonaláról, ugyanis a KSH 2015 óta nem osztja meg a statisztikákat.
Szerző(k): Varga CsengeAz Európai Unióban az elmúlt három évtizedben évente több mint 4 millió gyermek született, de ezek a számok csökkenő tendenciát mutatnak, és emellett a termékenység is igencsak eltérő az országokban. A 2021-es évben született 4,09 millió csecsemő a második legalacsonyabb szám 1960 óta.
Szerző(k): EconomxSauli Niinistö finn elnök már nem zárta ki, hogy hazája esetleg Svédország nélkül fog csatlakozni a NATO-hoz. Szerinte a svédek ügye Törökország és Magyarország kezében van.
Szerző(k): EconomxAz Egyesült Államok üdvözli Törökország előrelépését a finn NATO-csatlakozás ratifikációjában, és sürgeti Magyarországot a finn és a svéd NATO-csatlakozás folyamatának haladéktalan lezárására – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója pénteken.
Szerző(k): Economx