29 ezer fővel többen dolgoztak az év első tíz hónapjában a vállalkozásoknál, a közszféra létszáma azonban 39 ezer fővel csökkent.
Szerző(k): NAPIAz Egyesült Államok közép-atlanti térségében a szakértők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a feldolgozóipari aktivitás decemberben. Élénkült New York régióban is a feldolgozóipari aktivitás decemberben, miután novemberben először jegyeztek fel növekedést öt havi folyamatos zsugorodás után.
Szerző(k): MTI-EcoA vártnál jóval kedvezőbb adat látott napvilágot az Egyesült Államok munkaerőpiacáról.
Szerző(k): NAPIA magyar kormány előáll csütörtökön az újabb megszorításokkal, a svájci jegybank pedig kamat meghatározó ülést tart.
Szerző(k): NAPIA vártnál gyorsabban, 4,3 százalékkal növekedtek az árak novemberben - tette közzé a KSH.
Szerző(k): NAPIÖt százalékkal csökkent a görög hazai össztermék (GDP) a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a görög statisztikai hivatal pénteken.
Szerző(k): MTI-EcoÉsztországban 8,5 százalékos volt az éves szintű gazdaságnövekedés az idei harmadik negyedévben, ami jócskán felülmúlta a november elején közölt 7,9 százalékos hivatalos becslést - közölte a balti ország statisztikai hivatala pénteken.
Szerző(k): MTI-EcoA 2012-es növekedési előrejelzés újabb rontása 100 milliárd forintos negatív hatással jár a költségvetés számára - jelezte Giró-Szász András kormányszóvivő az MTV Ma Reggel című műsorában pénteken.
Szerző(k): portfolio.hu