Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a következő, nemzeti ünnep miatti rövidített kereskedési héten, a januári külkereskedelmi, építőipari statisztikát valamint az ipari termelés januári alakulását publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): Szász PéterErősödött a jüan a dollárhoz képest kedden, a jelek szerint a befektetők egyre inkább bíznak abban, hogy sikerül egy átfogó megállapodás megkötésével lezárni az amerikai-kínai kereskedelmi háborút, az láthatóan nem okozott aggodalmat, hogy a kínai miniszterelnök 2019-re alacsonyabb növekedési célsávot jelentett be.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA tavalyi negyedik negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a magyar GDP év/év alapon, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint pedig 4,9 százalékos volt a növekedés - adta hírül második becslése alapján a KSH. Mindkét szám 0,1 százalékponttal nagyobb a február 14-én közölt első becslésnél.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTöbb makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten: a 2018. január-decemberi kereseti adatok, valamint a tavalyi negyedik negyedévi lakásépítési adatok mellett közlik az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről szóló részletes tájékoztatót is - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA jövő héten a tavalyi negyedik negyedéves GDP-re (bruttó hazai termék) vonatkozó első becslése mellett a januári inflációs, a tavaly decemberi építőipari, és a második becslése alapján az ipari termelés tavalyi és 2018 decemberi adatait is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelenik a turizmus 2018-as teljesítményéről szóló statisztika is - figyelmeztet az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJelentősen rontotta a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetsége (DIHK), csütörtökön bemutatott prognózisa szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt 1,7 százalék helyett 0,9 százalékkal bővülhet 2019-ben.
Szerző(k): K. Kiss GergelySzámos makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, így a tavaly decemberi kiskereskedelmi, ipari termelési és külkereskedelmi termékforgalom statisztikák mellett az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatót is közlik - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterFebruár 1-jén hatályba lép az EU és Japán közötti gazdasági partnerségi megállapodás, amely megszünteti a Japánba exportáló uniós vállalkozásokra háruló, évente mintegy 1 milliárd eurót kitevő vámok túlnyomó többségét - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
Szerző(k): K. Kiss Gergely