Kismértékben növekedett az amerikai tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya augusztusban, az amerikai kereskedelmi minisztérium szerdai adatai szerint a rendelésállomány 0,1 százalékkal bővült és elérte a 224,92 milliárd dollárt, miközben az elemzők 0,6 százalékos visszaesést vártak a júliusi 8,1 százalékos zuhanás után.
Szerző(k): MTI-EcoA GDP tavalyi visszaesését idén lényegében stagnálás, minimális, 0-0,5 százalék közötti növekedés követi − derül ki a GKI Zrt. legfrissebb előrejelzéséből.
Szerző(k): Leszák TamásA globális gazdasági növekedés idén kissé 3 százalék fölött lesz, jövőre pedig 3,75 százalék lehet - állapítja meg az IMF legfrissebb elemzése -, ami az idei áprilisi prognózisnál mindkét évre vonatkozóan mintegy 0,25 százalékkal lassabb ütemet jelez.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaJavította a magyar GDP-re adott prognózisát az OECD ma megjelent féléves előrejelzésében, ráadásul Magyarország a visegrádi térség egyedüli jó tanulója e téren.
Szerző(k): Szabó MártaA német ipar termelése nőtt márciusban a szakértők által várt csökkenéssel szemben, így rövid időn belül ez immár a második kedvező adat, ami a legnagyobb európai gazdaságból érkezik.
Szerző(k): MTI-EcoA német kormány felfelé módosította a gazdaság idei növekedésére adott előrejelzését, a csütörtökön bemutatott prognózis szerint Németország bruttó hazai terméke (GDP) a korábban várt 0,4 százalék helyett 0,5 százalékkal növekedhet 2013-ban.
Szerző(k): MTI-EcoA két évvel ezelőtti japán földrengésnél és az azt követő szökőárnál sokkal nagyobb, globális kihatású gazdasági katasztrófát okozna, ha háború törne ki a Koreai-félszigeten - vélekedtek pénteken ismertetett átfogó helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Szerző(k): MTIAzzal önmagában nincs baj, ha unortodox egy gazdaságpolitika, de a magyarországi csak fokozta azt a bizalomvesztést, amely már a szocialista-liberális kormányzás ideje alatt elkezdődött. Ahhoz, hogy a leszakadást megállítsuk, gazdaságpolitikai kiegyezésre volna szükség, különben további év(tized)eket veszíthetünk.
Szerző(k): NAPI