Számottevően emelkedett pénteken a londoni piacon a magyar szuverén törlesztéskockázat fedezetére szolgáló befektetési konstrukciók árazása.
Szerző(k): MTI-EcoElemzők szerint Matolcsy György igyekszik megnyerni a piacok bizalmát a jegybankelnöki posztjához. Ha ezt ügyesen csinálja, később még tesztelheti is a befektetőket, hogy felmérje, mekkora mozgástere lesz a monetáris politikának.
Szerző(k): Gerőcs TamásA Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint Matolcsy György olyan rosszul teljesített miniszterként, hogy nem lehet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. A párt ezért arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ha valóban a nemzetgazdasági tárca vezetőjét szeretné jelölni a posztra, akkor ezt a döntését fontolja meg még egyszer.
Szerző(k): MTIMiközben szinte mindenki elkönyvelte már Matolcsy György jegybankelnökségét, továbbra is folynak a találgatások az alelnököket illetően.
Szerző(k): Nagy László NándorPéntek délután hallgatja meg a jegybankelnökjelöltet az Országgyűlés költségvetési és gazdasági kérdésekkel foglalkozó bizottsága – közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a HírTV Rájátszás című műsorában. Kormányzati források a Népszabadságnak megerősítették: biztos, hogy Matolcsy György lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) következő vezetője.
Szerző(k): NAPIA piaci szereplők egyre inkább tényként kezelik, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter váltja Simor Andrást az MNB élén, a találgatások ezért most az NGM jövőjéről, illetve a jegybanki alelnökök személyéről szólnak.
Szerző(k): Nagy László NándorA cáfolatok ellenére Matolcsy György jegybankelnöki ambíciói erősödhetnek, mivel neve átment a \"teszten\". A piac egyre kevésbé fanyalog, Varga Mihály helyzetbe kerülése pedig még jól is elsülhet.
Szerző(k): Gerőcs TamásMatolcsy György veszi át Simor András helyét a Magyar Nemzeti Bank élén - értesült megbízható forrásból a Világgazdaság Online. A lap úgy tudja, a nemzetgazdasági miniszter helyét Varga Mihály veheti át.
Szerző(k): NAPI