Kevesen gondolkodtak eddig azon, mi lenne, ha az autóban lévő árammal látnák el a saját házuk, vagy a környezők házak hálózatát. Ezzel kísérleteznek Nagy-Britanniában, és ez lehet az egyik meghatározó út a megújuló energia részarányának növeléséhez.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonVanuatu, egy olyan szigetország, amely alig vétkes, de rendkívül sebezhető az éghajlatváltozással szemben bejelentette a világ legszigorúbb szennyezéscsökkentési célkitűzéseit.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb tízmilliárdos hálózatfejlesztési projektet valósít meg az Opus Titász Zrt. kormányzati és az Európai Uniótól várt, de még nem megítélt helyreállítási alap forrásokból.
Szerző(k): Szabó DánielAz egyik blokk az évi rendes karbantartási hónapját tölti, a másikat javítani kell, ezért több mint egy hete csupán két nukleáris blokk termel a paksi atomerőműben. A napi áramtermelési görbében így ugyan előfordul, hogy a napelemek a magyarországi termelésnek több mint a felét biztosítják, ám a rendszerirányító diagrammján az is látszik, hogy minden hétköznap, este felé ennél is sokkal nagyobb arányt ér el az import.
Szerző(k): Szabó M. IstvánIdén májusban több mint ötödével emelkedett a megújuló forrásból termelt áram mennyisége a tavalyihoz képest, az országos bruttó hazai villamosenergia-termelés pedig 11,5%-kal nőtt az előző év májusi adatokhoz képest - adta hírül a MEKH.
Szerző(k): Domokos LászlóA megújuló energiával történő vízbontás eredménye, a zöldhidrogén akkor lesz igazán versenyképes üzemanyag az energiapiacon, amikor az előállítási költsége kilogrammonként megközelíti az 1 dollárt. Amikor néhány évvel ezelőtt e tézist az elemzők megfogalmazták, az egységár még 5 dollár feletti szinten állt. Most azonban már megkezdődhet a 2 dollár alatti termelés korszaka.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz oroszok ukrajnai háborúja és a konvencionális villamosenergia-termelés zavarai miatt átalakítja energiarendszerét Franciaország. A korábban tervezettnél kétszer több szélerőművet építenének, a szabályozás átalakításával minél több befektetést irányítanának erre a területre.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Goldman Sachs szerint a nukleáris energiának szerepet kell játszania az elkövetkező években az energetikai átállásban, de nem szabad azt hinni, hogy az atomenergia lenne az a technológia, amely a jövőben kiszolgálhatná az európai rendszert. Lényegében a piaci racionalitás hiányzik a nukleáris termelőkből.
Szerző(k): Szabó Dániel