Július elsejétől mégsem állították át a háztáji napelemes rendszerek szaldó elszámolását bruttóra, így a tavaly október óta beharangozott rendszer szereplői (úgy a megrendelők mint a rendszertelepítők) kicsit becsapva érzik magukat. Annak mentünk utána, hogy a telepítőcégek, illetve a piac más szereplői mit tapasztalnak az első félév nagy rohama után.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA földgáz belföldi felhasználása 33,002 petajoule (PJ) volt Magyarországon idén áprilisban, 37 százalékkal több, mint egy éve, a villamosenergia-felhasználás pedig 13,6 százalékkal 3851 gigawattórára (GWh) nőtt tavaly áprilishoz képest - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán az MTI-vel, áprilisi energiastatisztikai riportja alapján.
Szerző(k): Szabó DánielAugusztus 31-ével minden Elmű-Émász fogyasztó végszámlát kap majd az E.On-tól, mert a cég áramszolgáltatóként levonul a területről. Az új szolgáltató az állami energiaholding, az MVM egyik cége lesz. A lakossági áram ára ettől azonban nem változik.
Szerző(k): Szabó M. IstvánIdén májusban 19,5 százalékkal több gáz fogyott belföldön, mint tavaly ugyanekkor. A növekedést elsősorban a gáztüzelésű erőművek keresletével magyarázza a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), amely több mint 50 százalékkal múlta felül a tavalyit. A lakossági fogyasztás az otthoni munkavégzés, valamint a szokatlan hideg miatt nőtt.
Szerző(k): Szász PéterÉvről évre nő a hazai légkondicionáló berendezések által összesen elfogyasztott villamosenergia mennyisége - közölte az energiahivatal.
Szerző(k): Szabó M. IstvánKözzétette a tavalyi év előzetes energiastatisztikai adatait összefoglaló jelentését a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). E szerint Magyaorrsáz továbbra is jelentős mértékben importra támaszkodik, de a napelemes áramtermelés jelentősen megnőtt.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMagyarországon a villamosenergia-felhasználás 4168 gigawattóra (GWh) volt márciusban, 3,3 százalékkal több, mint egy éve, a földgáz belföldi felhasználása 9 százalékkal 42,6 petajoule-ra (PJ) nőtt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz adatok szerint a földgáz lakossági átlagára a vizsgált európai fővárosok közül továbbra is Budapesten a legalacsonyabb. A lakossági gázárak tekintetében a magyar főváros 2019 szeptembere óta őrzi vezető pozícióját.
Szerző(k): Rácz Gergő