A Belügyminisztérium törvényjavaslata szerint a jövőben már az sem kaphatna menekült státuszt Magyarországon, akit a bíróság valamikor legalább 3 év börtönre ítélt, mondjuk a köznyugalom elleni bűncselekmény miatt.
Szerző(k): Vég MártonNagyon valószínűnek nevezte pénteken Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Angela Merkel német kancellárral közösen megtartott varsói sajtóértekezleten, hogy Lengyelország sem csatlakozik az ENSZ globális migrációs csomagjához.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA szicíliai Catania ügyészsége elállt a vádemeléstől Matteo Salvini belügyminiszterrel szemben az olasz parti őrség Diciotti nevű hajója ügyében. Ezt maga Salvini jelentette be csütörtökön.
Szerző(k): K. Kiss GergelySzlovákia 250 menekült ideiglenes befogadására készül, akik hat hónapig maradnának az ország területén. Ez a kormány, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és a Nemzetközi Migrációs Szervezet közötti megállapodástervezetből derült ki. A menekülteket az előzetes tervek szerint a homonnai menekültközpontjában fogják elhelyezni - értesült az InfóRádió.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLengyelország nyitott ország és kiveszi a részét a menekültek támogatásából, de továbbra is elutasítja a menekültek európai uniós tagállamok közötti elosztását szabályozó kötelező kvótákat - jelentette ki Andrzej Duda lengyel államfő egy vasárnapi német lapinterjúban.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz Európai Parlament (EP) plenáris ülésén megszavazta a schengeni információs rendszer továbbfejlesztését a terrorizmus, a határon át nyúló bűnözés, és a szabálytalan bevándorlás elleni határozottabb uniós fellépés érdekében - közölte az uniós parlament szerdán.
Szerző(k): Szepesi AnitaA kibertámadások elkövetőinek szankcionálására szolgáló keretek megalkotására szólítottak fel csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozójukon az európai uniós vezetők, és elítélték a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) elleni, alapos gyanú szerint orosz hírszerzők által megkísérelt hackerakciót. A tanácskozáson a belső biztonság mellett elsősorban a migráció kérdése volt napirenden, amelynek kapcsán a résztvevők megerősítették, hogy céljuk továbbra is az illegális bevándorlás megállítása - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterNem reklámozta, de mintaszerű programmal igyekezett segíteni a menekültek társadalmi beilleszkedését Budapesten a Fővárosi Önkormányzat hajléktalanellátó intézménye uniós forrásból. Elkísérték őket állásinterjúra, a gyerekeket pedig állatkertbe vitték sétálni. Most már ez a program is szünetel.
Szerző(k): Vég Márton