Az orosz szövetségi szolgálatra (FSZB) hivatkozva azt írta a Tha Mirror, hogy állítólag robbanóanyagot helyeztek el egy moszkvai híd alatt a folyó medrében, amerre az orosz elnök konvoja áthaladt volna.
Szerző(k): EconomxA fegyverleadási amnesztiát annak hatására hirdette meg a szerb kormány, hogy május elején az iskolai, valamint utcai merényleteknek 18 halálos áldozata és 19 sebesültje volt.
Szerző(k): EconomxA norvég tömeggyilkos Anders Behring Breiviknél is nagyobb mészárlásra készült az a szintén norvég férfi, akit Budapesten, bérelt lakásában fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) – közölte a TEK vezetője.
Szerző(k): Varga CsengeNémet nyomozók bizonyítékokat tártak fel az Északi Áramlat vezetéke elleni merénylet tetteseiről: szerintük legalább két ukrán személy érintett a gázvezeték felrobbantásában.
Szerző(k): Varga CsengePokolgépes robbantásban autójában megsebesült szombaton Zahar Prilepin orosz író, sofőrje meghalt – közölték a helyi rendvédelmi szervek a TASZSZ orosz hírügynökséggel. Megerősítette a bejelentést az orosz belügyminisztérium, amelynek egy szóvivője később azt is közölte, hogy elfogták a robbantás egyik gyanúsítottját.
Szerző(k): EconomxA Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy meg akarták ölni Vlagyimir Putyin orosz elnököt, amikor a Kreml ellen kitervelték és megkísérelték a dróntámadást. A Kreml fenntartja magának a megtorlás jogát, azonban további részleteket egyelőre nem árultak el.
Szerző(k): Varga CsengeA pénzt Ibrahim Akil elfogásához, illetve elítéléséhez vezető információkért fizetik ki.
Szerző(k): EconomxA Wagner-csoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin is részt vett Vladlen Tatarszkij moszkvai temetési szertartásán: az orosz katonai blogger április 2-án halt meg egy szentpétervári kávézóban történt robbanásban.
Szerző(k): Hercsel Adél