Gyanús, hogy nem a szerződésben ígért felújítást kapta meg a főváros a hármas metrónál az orosz gyártótól, hanem elfekvőben lévő új, de nem használt metrók érkeztek.
Szerző(k): Szabó DánielA Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete még 2017. novemberében kezdett tárgyalásokat a Metro Kereskedelmi Kft. vezetőivel a munkavállalók bérével kapcsolatosan. A dolgozók szerint a vezetés időt húz, mostanra nagy részük munkahelyet váltana - adta hírül az érdekképviselet.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLeszállították az utolsó felújított orosz metrószerelvényt is a 3-as vonalra, ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót Tarlós István főpolgármester - írja az Index.hu.
Szerző(k): Szász PéterElgázolt egy embert a 3-as metró csütörtökön reggel a Határ úti állomáson - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA tervek szerint szeptemberben kezdődhet meg a belvárosi Vörösmarty tér és környékének felújítása, amely várhatóan több ütemben eltart majd jövő év augusztusának végéig - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielBefejezték a 3-as metró szerelvényeinek felújítását. A hétvégére a teljes, 37 szerelvényes kontingens Magyarországon lesz - mondta Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének vezetője az InfoRádiónak.
Szerző(k): Domokos LászlóJárműhiba miatt nem jár a 2-es metró a Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook-oldalán.
Szerző(k): Szepesi AnitaÚgy tűnik, nem tartható a 3-as metró felújítási üteme, így egyelőre legalábbis kérdéses, hogy mikorra vehetik az igénybe a fővárosiak.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan