Magyarország a modern beltéri növénytermesztési (indoor farming) technológiákkal képes lenne egész évben friss zöldséggel és gyümölccsel ellátni a fogyasztóit - mondta az ezzel egy budapesti belvárosi helyiségben foglalkozó startup alapító-társtulajdonosa az MTI-nek. A cég zárt térben, vízen, föld nélkül termeszt, így vegyszerre sincs szükségük a növényeknek.
Szerző(k): Domokos ErikaA világ minden táján a mezőgazdaság most először teszteli, hogy milyen kevés műtrágyát használhatnak anélkül, hogy a betakarításkor még érdemi termést arathassanak le. Az infláció miatt már most drágák az élelmiszerek, de a visszaeső terméshozamok további áremelkedést hozhatnak.
Szerző(k): Szabó DánielA kormányhivatalok megkezdték a 2022. évi határszemle ellenőrzések végrehajtását. A törvény értelmében a földet a művelési ágnak megfelelő termeléssel kell hasznosítani, vagy megakadályozni a gyomnövények megtelepedését - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaA legfontosabb mezőgazdasági termékek exportkorlátozása is kitolódik az új rendelkezések értelmében.
Szerző(k): Rácz GergőA vetőmagok előállítására is hat a gabona világpiaci árának emelkedése, így ezek is többe fognak kerülni a növénytermesztőknek, mint korábban, sőt a drágulás már elkezdődött, bár azért van jó hír is.
Szerző(k): Komócsin SándorJelentősen csökkent a magyarországi szántóterületen található termőtalajok humusztartalma az elmúlt évtizedekben: az ideális 5-6 százalék körüli értékről 2-3 százalékra – hívta fel a figyelmet a Miskolci Egyetem tanszékvezető egyetemi docense.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA magas energia- és inputanyagárak átrendeződést hozhatnak a hazai mezőgazdasági termelésben: az ukrajnai háború miatt a gabona- és olajos növények termesztése sokkal jobban megéri, mint a szabadföldi zöldségek előállítása. Sok gazdálkodó válthat, ami felboríthatja a magyar mezőgazdasági piacot. Viszont így is lehet, hogy olcsóbbak lesznek a zöldségek és gyümölcsök.
Szerző(k): Szabó DánielTovább emelkedik a málna ára Szerbiában, olyan okok miatt, amelyek nyilvánvalóan Magyarországon is hatással lesznek a sokak által kedvelt gyümölcsnek az árára. A kilónként négy számjegyű összeg megszokottá válik.
Szerző(k): Komócsin Sándor