Oroszország két hónapra, április 2-ig tilalmat rendelt el az ammónium-nitrát kivitelére. A világ műtrágyapiacán már így is kilőttek az árak a földgáz megdrágulása miatt. Magyarországon ez még jobban felforgathatja a piacot.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb piaci bizonytalanság is nehezíti az agrárvállalkozások gazdálkodását, ám a verseny továbbra is fejlesztési kényszerben tartja az érintetteket. Az új kihívások leküzdésében az állami és uniós támogatások, illetve a rugalmas finanszírozási lehetőségek segíthetik a gazdákat, valamint azok a növénybiztosítások, amelyek már az OTP Bank tanácsadóinál is elérhetőek.
Szerző(k): Herman BernadettA kacsa- és libatenyésztők, a nekik járó állatjóléti támogatásoknak csak a töredékét kapták meg az államtól, immár két negyedévre vonatkozóan. Az áremelkedések és az elszálló termelési költségek mellett ez már túl nagy érvágást jelent: több termelő arra kényszerült, hogy befejezze a működést, míg mások elbocsátásokat lengettek be. Az ágazatban csődhullámra számítanak. A felháborodott állattartók jelenleg tüntetésekre készülnek, mert eddig hiába fordultak kompenzációért a Baromfi Termék Tanácshoz (BTT).
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Szeged melletti Tiszaszigeten működik az ország első algafarmja. Jelenleg három, egyenként 5000 literes zárt fotobioreaktorban termesztik a Földünkön 3,5 milliárd éve jelen lévő Spirulina algát csúcsminőségben, havonta nagyjából 100 kilogramm mennyiségben. Az itt készült termékeket azonban sem a mezőgazdaság, sem az ázsiai éttermek nem fogják hasznosítani, azokból táplálékkiegészítők lesznek.
Szerző(k): Kónya ÁdámMegmenekülhet Románia egyik utolsó cukorgyára, ám ennek az az ára, hogy a helyben termesztett cukorrépa helyett importált nádcukrot dolgozzon fel alapanyagként. Így a cukorrépa-termesztőknek váltaniuk kell.
Szerző(k): Komócsin SándorOlyan drágulás jöhet a zöldségpiacon, hogy még azok is az importból származó termények felé fordulhatnak, akiknek egyébként fontos, hogy magyar termékeket vásároljanak. A rezsi drágulása, az elszálló műtrágyaárak és egyéb költségek miatt komoly kihívásokkal néz szembe a szektor.
Szerző(k): Szász PéterJelentős fejlesztések kellenek ahhoz, hogy a magyar dió visszakerüljün a világtérképre - derül ki a Nemzeti Agrárkamara anyagából.
Szerző(k): Csernátony CsabaA mezőgazdaságnak jó éve volt, a további fejlődéshez fejlesztésekre van szükség az agrárminiszter szerint.
Szerző(k): Csernátony Csaba