Májusban a mezőgazdasági termelői árak 9,2 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az élő állatok és állati termékek árának növekedése (3,2%) messze elmaradt a növényi termékek áremelkedésétől (12,4%). Legnagyobb mértékben a burgonya ára nőtt, 136,0 százalékkal, miközben a gyümölcsök ára csökkent 11,7 százalékkal.
Szerző(k): NAPIÁprilisban a primőr termékek megjelenése és a márciusi tél is erősítette a termelői árakat - derül ki a KSH friss adataiból.
Szerző(k): NAPIJanuárban a mezőgazdasági termelői árak 18,1 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Ebben a hónapban is érvényesülő tendencia, hogy az élő állatok és állati termékek árának növekedése (7,4 százalékkal) kisebb mértékű, mint a növényi termékek áremelkedése (24,2 százalék). A termelői árak alakulását alapvetően a burgonya árának jelentős (88,7 százalék) emelkedése és a nagy súlyt képviselő gabonafélék árának növekedése (32,5 százalék) befolyásolta.
Szerző(k): NAPIMind a növényi termékek, mind az állati termékek ára jelentősen növekedett októberben – közölte csütörtökön a KSH.
Szerző(k): NAPISzeptemberben a mezőgazdasági termékek termelői ára 20,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a január-szeptemberi növekedés 10,9 százalék volt, eközben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 5,6 százalékkal haladták meg a 2011 első kilenc havi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Szerző(k): MTI-EcoAugusztusban mind a növényi, mind az állat és állati termékek ára két számjeggyel növekedett, az egy évvel ezelőttihez képest összességében 18,1 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak.
Szerző(k): NAPIAmíg az élő állatok és állati termékek ára majd 9 százalékkal nőtt, addig a növényeké 1,7 százalékkal csökkent – közölte szerda reggel a Központi Statisztikai Hivatal.
Szerző(k): NAPIMájusban az agrártermékek termelőiár-szintje 1,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a növényi termékek ára 1,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és állati termékeké 10,0 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Szerző(k): MTI-Eco