mezőgazdasági_termelői_árak

06.
13.
09:11
Ennyivel drágultak a gyümölcsök

Ennyivel drágultak a gyümölcsök

Áprilisban felgyorsult a mezőgazdasági termelési árak növekedési üteme: 4,1 százalékos volt az éves drágulás a márciusi 1,4 százalékot követően - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI szerint.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
05.
11.
09:00
Emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak

Emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak

Idén márciusban a mezőgazdasági termelői árak 1,4 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami a növényi termékek árának 3,6 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 11,1 százalékos növekedéséből tevődik össze. A mezőgazdasági ráfordítási árak 1,3 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. 2017 elején a műtrágyaárak növekedni kezdtek, de így is 15 százalékkal maradtak el az előző év azonos időszakitól - adta hírül a KSH.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
05.
06.
17:39
Nagyon megdrágul idén az eper - figyelmeztetnek a termelők

Nagyon megdrágul idén az eper - figyelmeztetnek a termelők

Nem érdemes arra várni, hogy jelentősen csökken a magyar földi eper ára, ugyanis a hosszú, kemény tél miatt jóval kevesebb terem idén - hívja fel a figyelmet a Délmagyarország. Amit megkímélt a fagy, annak viszont jó a minősége, még ha a tavalyinál két héttel később is kerül a piacra.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
04.
12.
09:42
Tovább csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Tovább csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Februárban enyhült a mezőgazdasági termelői árak hetedik hónapja tartó csökkenése: az átlagos árszint 2,0 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Ez jó hír a januári 3,2 százalékos visszaesés után - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből, melyet az MTI szemlézett.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
11.
20:10
Mi a helyzet Kínában?

Mi a helyzet Kínában?

Szerdán főleg a kínai gazdaságra figyel a világ.

Szerző(k): Domokos László
01.
13.
10:26
Novemberben 5,5 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Novemberben 5,5 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Tavaly novemberben 5,5 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a növényi termékek árának 11,4 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 5,1 százalékos növekedéséből eredt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Szerző(k): MTI-Eco
11.
14.
09:06
Mi lesz a tej és a sertéshús árával?

Mi lesz a tej és a sertéshús árával?

Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak 3,8 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 7,3 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek 2,1 százalékos árnövekedéséből tevődött össze - jelentette a KSH.

Szerző(k): Economx
10.
12.
11:26
Meddig drágul a krumpli?

Meddig drágul a krumpli?

Idén augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 2,6 százalékkal csökkentek az előző évihez képest, ami a növényi termékek árának 5,5 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 2,5 százalékos növekedéséből tevődik össze - adta hírül a KSH.

Szerző(k): Economx
09.
14.
09:19
Drágult a zöldség, olcsóbb lett a tej a mezőgazdaságban

Drágult a zöldség, olcsóbb lett a tej a mezőgazdaságban

2016 júliusában a mezőgazdasági termelői árak 1,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek 1,2, illetve az élő állatok és állati termékek 1,1 százalékos árnövekedéséből tevődik össze. Míg a sertés felvásárlási ára az elmúlt három hónapban folyamatosan növekedett és így az elmúlt két év legmagasabb értékét érte le, addig a tejnél az árcsökkenés tovább folytatódott.

Szerző(k): Economx