Figyelemmel követi a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) az olasz ChatGPT-t érintő eljárást és az uniós hatóságokkal is egyeztet arról, indokolt lehet-e szigorítani a mesterséges intelligenciát érintő játékszabályokon. Az Egyesült Királyságban mindenesetre már megszületett a döntés arról, hogy pontosítják az erre vonatkozó jogszabályokat, és az EU is szigorításra készül.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA kínai technológiai óriás, az Alibaba bejelentette, hogy Tongyi Qianwen néven saját mesterséges intelligencia alapú, ChatGPT típusú terméket tervez bevezetni.
Szerző(k): Hercsel AdélOlaszország lett az első nyugati állam, amely blokkolja az OpenAI chatbotját, a ChatGPT-t. Az olasz adatvédelmi hatóság szerint aggályok merültek fel a Microsoft által támogatott chatrobottal kapcsolatban, ezért azonnali hatállyal betiltotta a programot, és elrendelte az OpenAI kivizsgálását is.
Szerző(k): Fogarasi KittiKomoly emberek kérik az OpenAI-t és más mesterséges intelligenciával kísérletező cégeket, hogy minimum fél évre függesszék fel a tevékenységüket. Elon Musk is köztük van.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz OpenAI után a Google is nagyratörő tervekkel veti bele magát a chatbotok világába. A legújabb mesterséges intelligencia neve Bard lett. A Google teljesen önállóan kezeli a rendszer működését, a hagyományos keresőmotor csak a források ellenőrzését szolgálja.
Szerző(k): Horváth BalázsA Microsoft társalapítója szerint az OpenAI nyelvi generációs mesterséges intelligencia eszközei egyike annak a két forradalmi technológiának, amellyel életében találkozott. A filantróp milliárdos óriási potenciált lát az egyenlőtlenségek csökkentésében, de a velejáró kockázatokat is mérlegelni akarja.
Szerző(k): Horváth TiborNéhány hónapon belül várhatóan egy olyan virtuális asszisztens áll majd a rendelkezésünkre, ami képes egy telefonhívás közben módosítani a jegyzeteinket, össze tudja foglalni a hosszú emailek lényegét, illetve pillanatok alatt létrehoz egy Powerpoint prezentációt egy egyszerű Word-dokumentum alapján, mindezt pedig a Microsoft 365 platformjain.
Szerző(k): EconomxEgy ugrásszerű növekedéshez és egy meghatározó mérföldkőhöz érkezett a mesterséges intelligencia – közölte a Microsoft magyarországi ügyvezető igazgatója. Szabó Péter arról is beszélt a Napi.hu podcastjában, hogy a ChatGPT azzal, hogy a valaha volt leggyorsabban terjedő internetes alkalmazás lett, bizonyítja, hogy mekkora igény van a fejlődő digitális szolgáltatásokra. A cégvezető hangsúlyozta, hogy minden bizonnyal nagy hatással lesz a munkaerőpiacra az AI fejlődése, de szerinte ennek az üteme olyan lesz, amit le tudnak majd követni a szakmák, amelyek átalakulnak a technológia fejlődésének köszönhetően.
Szerző(k): Gáll Csongor