Vitát váltott ki Spanyolországban a Zara divatmárka alapítójának 320 millió eurós (99 milliárd forintos) adománya, amellyel a rák elleni küzdelmet támogatja az állami egészségügyi intézményekben - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAlexander Rovt műtrágyával üzletelt, gázzal és Tyimosenkóval viszont nem, s a magyar médiába egy forintot sem fektetett be. A New Yorkban élő magyar milliárdost egy sok millió dolláros vesztegetési ügy miatt kerestük meg.
Szerző(k): Szakonyi PéterNemcsak Békéscsaba, hanem Velence, Székesfehérvár és Mosonmagyaróvár vételkörzetében is Andy Vajna Rádió 1-e sugározhatja a műsorát. Így hamarosan már 24 városban, illetve környékén szólhat ez a rádió.
Szerző(k): Domokos ErikaMegállapodást kötött Rákosi Tamás, az IKO Csoport tulajdonosa és Andy Vajna (Vajna András György) a TV2 Csoport tulajdonosa, hogy tovább erősítik a két cégcsoport együttműködését - jelentették be az érintettek.
Szerző(k): Domokos LászlóBár jelenleg Bill Gates a világ leggazdagabb embere 90 milliárd dollárra becsült vagyonnal, ám az Amazon-alapító Jeff Bezos hamarosan átveheti a vezetést - írta a Bloomberg híre alapján a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóSok éves próbálkozás után végre sikerült eladni Kapolyi László volt szocialista képviselő és a szociáldemokrata párt elnöke felszámolás alatt lévő vagyonának számos elemét. A vevők kiléte titkos.
Szerző(k): Komócsin SándorTöbb olyan uniós forrásokkal támogatott, milliárdos vasúti beruházásban bukkant Mészáros Lőrinc nevére a Magyar Nemzet, amelyek közbeszerzésein a cégei nem is indultak, a felcsúti polgármester alvállalkozóként dolgozik be a nyertes cégeknek.
Szerző(k): Domokos ErikaA Mészáros Lőrinc-féle Opimus-csoporthoz tartozó Mediaworks Hungary Zrt. 500 millió forint osztalékot szavazott meg magának a dunántúli megyei napilapok hasznából - írja a HVG.
Szerző(k): Domokos Erika