Jövőre havi 646 euró lesz a szlovákiai minimálbér, ez 226 ezer forintot jelent a mostani árfolyamon.
Szerző(k): Csernátony CsabaA szerb kormány nem várta meg a minimálbérrel kapcsolatos tárgyalások kezdetét, már ezt megelőzően bejelentette, mekkora összeget látna jónak. A szakszervezetek csak remélik, hogy ezt még lehet emelni.
Szerző(k): Barabás JúliaMár az is kevés lenne, ha a minimálbért 200 ezer forintra emelnék, mert az EU várhatóan ennél nagyobb összegre tesz ajánlást. A kormány a nemzeti konzultációban csak a jelenlegi cseh miniműlbérnek megfelelő összeget ajánl a magyaroknak.
Szerző(k): Komócsin SándorAz idén erős évet vár az eddigi ingatlan adásvételek és hitelfelvételek felfutása alapján a Duna House, a cég várakozása szerint jövőre is hasonlóan alakulhat a piac, amit segít majd a megemelt minimálbér is.
Szerző(k): Szász PéterA minimálbérért dolgozó amerikaiak 21 százalékkal kevesebbet keresnek, mint 12 évvel ezelőtti társaik egy friss jelentés szerint. A 2009-es júliusi szint az inflációval kiigazítva nagyjából az értékének egyötödét veszítette el. Magyarország ebben jól teljesít, átlagokat nézve a hazai legkisebb törvényben biztosított fizetések vásárlóereje nőtt, még ha vannak olyan tételek, amelyek jobban drágultak, mint ahogy emelkedett a minimálbér.
Szerző(k): Szabó DánielMár zajlanak az egyeztetések a kormány és a munkaadók között a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum emeléséről - mondta a Világgazdaságnak Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz adófizetők pénzén élősködő gazdagoknak biztosan nőni fog az adójuk. Lesz Tiborcz-adó és Mészáros-adó is, a multiktól is többet várunk, ahogy arról több mint 120 OECD-ország megállapodott, kivéve persze a Fidesz-kormányt, amely továbbra is a kiváltságokat védi - írta Karácsony Gergely Facebook-posztjában.
Szerző(k): Domokos ErikaHatékony, környezetkímélő és versenyképesen működő, egységes magyar vasút kialakítását, valamint vasútszakmai minimálbér-rendszer létrehozását sürgeti a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). A szervezet elvárja, hogy a közlekedés és az ágazatban dolgozók jövőjét a kormány, más országok gyakorlatához hasonlóan a szakszervezetekkel közösen tervezze meg - írták közleményükben.
Szerző(k): Szepesi Anita