Kusza jelzések érkeztek az egészségügyi tárcától a kórházigazgatók jövőjével kapcsolatban: előbb sok vezető leváltásáról jött hír, majd arról, hogy csak kisebb változtatások lesznek.
Szerző(k): Komócsin SándorPalkovics László innovációs és technológiai minisztert nevezték ki a Magyar–Baden-Württembergi Vegyes Bizottság élére, az erről szóló kormányhatározatot a Népszava szúrta ki.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLemondott szombaton Cecka Cacseva bolgár igazságügyi miniszter, miután kiderült, hogy ő és a kormánypárt három másik politikusa tavaly ugyanazon ingatlanfejlesztőtől áron alul vásárolt luxuslakást.
Szerző(k): Szabó DánielTavasszal 22 millió facsemete elültetésével járul hozzá a kormány a magyar erdők fenntartásához – mondta az MTI szerint Nagy István agrárminiszter Az erdők világnapja alkalmából rendezett ünnepségen Kismaroson.
Szerző(k): Domokos ErikaHiszek abban, hogy amit teszek, azt csak és kizárólag az MTA és a teljes magyar kutatási ökoszisztéma hatékonyabbá tétele érdekében teszem - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az ATV-nek adott interjúban.
Szerző(k): Domokos LászlóMárcius 15-től egy új jogszabály csak úgy növelheti az érintettek terhét, ha egy másik jogszabály ugyanannyit levesz a vállukról - így döntött a kormány a Magyar Közlönyben megjelent határozatában.
Szerző(k): Németh GézaÚjabb Fideszes politikusról, ezúttal egy miniszterről derült ki, hogy enyhén szólva olcsón bérel ingatlant a budai Várnegyedben.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy új kormányhatározat ingyenessé teszi a tankönyveket szinte minden diák számára.
Szerző(k): Csernátony Csaba