Kisebb létszámú, de erős minisztériumot és egy hatáskörrel, jogkörrel és felelősséggel felruházott honvédségi parancsnokságot szeretne Benkő Tibor, a honvédelmi tárca vezetője. Az átalakítás januártól indul - hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában.
Szerző(k): Domokos ErikaKedden napirendre került az EU-s ügyekért felelős miniszterek tanácsán a Magyarország ellen elindított jogállamisági eljárás. A magyar kormány egy helyett két államtitkárt is küldött a vitára, ahol egyébként most igazából a lengyel helyzet volt a fajsúlyosabb téma. A magyarok azt bizonygatták, hogy Magyarország elkötelezett az uniós értékek iránt, miközben néhány az Európai Bíróságon indítandó perről egy szót sem szóltak. Igaz, a lengyelek mellett sem álltak ki.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÍrásos vélemény benyújtására kérték fel a magyar kormányt az uniós tagállamok illetékes minisztereinek keddi tanácsülésén az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás keretében, az Európai Bizottságot pedig a Magyarországgal szemben megindított kötelezettségszegési eljárások tényszerű bemutatására - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBusásan megtérül Magyarországnak az a több mint 12,3 milliárd forint, amellyel a magyar kormány támogatja a BMW debreceni beruházását - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben, mielőtt aláírta a támogatásról szóló megállapodást a német gyár képviselőjével
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA sürgősségi ellátás és az otthoni ápolás területén gyors kormányzati döntéseket ígér Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.
Szerző(k): Komócsin SándorA korábbi híresztelésekkel ellentétben az amerikai elnöknek nem áll szándékában megválni Rod Rosenstein igazságügyi miniszterhelyettestől. Ezt maga Donald Trump mondta újságíróknak hétfőn a Fehér Házban, mielőtt Floridába indult egy konferenciára - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterNem stratégia, hanem a valóság, amivel szembe kell nézni - a L'Obs magazinnak adott interjújában így összegezte Nathalie Loiseau, a francia kormány európai ügyekért felelős minisztere, hogy miért állította magát szembe Emmanuel Macron elnök a populista európai vezetőkkel. Szerintük ki kell mondani, hogy Magyarország rossz úton halad és meg kell állítani az európai radikálisokat.
Szerző(k): Szabó DánielAz Országos Kardiológiai Intézetben történtek miatt Orbán Viktor miniszterelnök magához rendelte Kásler Miklós emberi erőforrásminisztert - értesült a Népszava.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna