A brit üzleti szektor vezetőihez intézett közös nyílt levélben ecsetelte szombaton Londonban a brit EU-tagság megszűnése után tervezett átmeneti időszak előnyeit három szakminisztérium. A levél kiemeli, hogy az átmeneti időszakban érkező külföldi EU-munkavállalóknak már regisztrációs kötelezettségük lesz, de semmiféle adminisztratív akadály nem gátolja majd nagy-britanniai elhelyezkedésüket - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLegkésőbb március végéig megkapja a fizetéskülönbözetet és a késedelmi kamatokat az a több száz, nyugdíj előtt álló pedagógus, akiket 2017. január 1-én alkotmányellenesen nem soroltak be a pedagógus II. fokozatba - írja az Eduline.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBár perelik és az elmúlt időszakban kiderült, hogy süllyed a már meglévő létesítmény, a kormánynak fontos a beruházás.
Szerző(k): Szabó DánielA 2016-os amerikai választási folyamatba történt, feltételezett orosz beavatkozást vizsgáló, Robert Mueller vezette különleges bizottság még a múlt héten meghallgatta Jeff Sessions igazságügyi minisztert (képünkön) - írta a The New York Timesra hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMintegy 87 millió euróba (26,8 milliárd forint) kerültek az alkotmányellenes, október 1-i katalán függetlenségi népszavazás megakadályozására hozott hatósági intézkedések - mondta a spanyol belügyminiszter csütörtökön a spanyol parlament felsőháza, a szenátus illetékes bizottságának meghallgatásán csütörtökön Madridban.
Szerző(k):Nyolc új minisztert iktatott be kedden Andrzej Duda lengyel elnök Mateusz Morawiecki kormányfő javaslatára; személyi változás történt többek között a külügyi, a honvédelmi, a pénzügyi és a fejlesztési tárcák élén, és kinevezték a fejlesztési minisztériumból kivált gazdasági tárca vezetőjét is - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTrócsányi László magyar igazságügyi miniszter a Die Presse című osztrák napilap keddi számában megjelent interjújában aggályát fejezte ki, mert szerinte az Európai Bizottság veszélyezteti a jogállamiságot - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaVisszakerült a nyugati sajtóorgánumok címlapjára a brexit, miután kisebb bohózatba fulladt a brit kormány átalakítása. Ezzel végre lekerült a napirendről az elmúlt hetek kedvenc témája, miszerint nem a brit kilépés, hanem a magyar-lengyel rebellió az EU fő gondja.
Szerző(k): Komócsin Sándor