Tavaly a 88 ezer tagú MKB Nyugdíjpénztár önkéntes ágánál a hozam mindegyik portfólióban magasan az infláció felett alakult. Így a múlt év végére a tagok vagyona meghaladta a 108,6 milliárd forintot.
Szerző(k): EconomxA nemzetgazdasági miniszter szerint jó lenne, ha több magyar cég tudna közbeszerzést nyerni.
Szerző(k): MTI-EcoAmerikai után orosz bankot vehet az állam - értesült a Napi.hu. Az árra vonatkozó korábbi piaci pletykával szemben cikkünk kiadása után este olyan információk futottak be, amelyek lényegesen átrajzolják ezt a képet - jóval kisebb összegről és legfeljebb tőkeemelésről lehet szó. A tárgyalások pedig legfeljebb korai szakaszban állhatnak.
Szerző(k): Szakonyi PéterVannak területek, ahol az MKB költségszintje tovább csökkenhet, így a jelenlegi közel évi 44 milliárd forintos szintet képesek leszünk lejjebb vinni, akár 35 milliárd forint környékére - mondta Hetényi Márk, a szanálás alatt álló MKB Bank Zrt. új vezérigazgató-helyettese, aki posztját október közepétől tölti majd be, a Portfolio.hu-nak adott interjúban.
Szerző(k): EconomxA felügyeleti feladatkörében eljáró MNB folyamatos felügyelés alatt tartja a szanálási feladatkörében eljáró MNB-t - nyugtat Matolcsy György az MKB Bank kapcsán.
Szerző(k): EconomxAz MKB Alapkezelő négy igazgatósági tagja távozik.
Szerző(k): portfolio.huHetényi Márk irányítja a jövőben az MKB Bank Zrt. pénzügyi és operatív területét. A tulajdonosi jogokat gyakorló MNB-vel közösen meghozott döntés alapján leköszön tisztségéről Sebők András, az MKB elnök-vezérigazgatója, valamint Balássy László vezérigazgató-helyettes - jelentette be a bank.
Szerző(k): EconomxAlaposan meglepte a világot a svájci jegybank. A három éve bevezetett 1,20-as euró/frank minimum árfolyamot ugyanis ma délelőtt eltörölte, ezzel óriási lavinát indítva meg minden elképzelhető és elképzelhetetlen piacon - kommentálták az eseményeket az MKB elemzői.
Szerző(k): Economx