A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete (MAKSZOE) 2016 márciusában felmérést készített tagjai körében arról, hogy mennyire találják hasznosnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szolgáltatásait. Az eredmények szomorúak - legalábbis az MKIK szemszögéből, már amennyire ezt a kereskedelmi kamarát érdekli. A MAKSZOE tagjainak többsége ugyanis úgy ítéli meg, hogy nincs szüksége munkája végzéséhez az MKIK által kínált támogatásra, és a kamarai nyilvántartási díjat adónak tekintik.
Szerző(k): EconomxBotrány nélkül fejeződött be a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) küldöttválasztása. A voksolás előtt a jelenlegi elnök a felmerült csalásgyanús mozzanatokról beszélt lapunknak. A most először megszólaló szemtanú szerint viszont a számok nem tükrözik a valóságot, és az általa említett maffiamódszer mögött sem kell feltétlenül ellenséget sejtetni.
Szerző(k): Szakonyi PéterHamarosan újra elnököt választ a budapesti iparkamara. A jelölési és választási procedúra számos érdekes, sőt megkérdőjelezhető mozzanatáról érkeztek már eddig is hírek: az egyik elnökjelölt, a most is első számú vezető Szatmáry Kristóf például a választási bizottságot vezeti, a mandátumvizsgáló bizottságot pedig az édesanyja. De ez csak egy a voksolást övező furcsaságok közül.
Szerző(k): Szakonyi PéterAz MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) januári vállalati konjunktúra vizsgálata szerint jelentősen javult az üzleti bizalom Magyarországon az előző negyedévhez képest.
Szerző(k): MTINagyon kevés figyelmet fordítanak a hazai kkv-k vezetői a korrupciós kockázatokra. A cégvezetők szemlélete ellentmondásos: míg úgy látják, Magyarországon az üzleti gyakorlat szerves része a korrupció, addig saját környezetükben nem tapasztalnak korrupciós problémákat - derül ki az EY és az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet kutatásából.
Szerző(k): EconomxA vállalkozások jövedelempozíciója 2016-ban 135-145 milliárd forinttal javul az adó- és adójellegű változások, a bürokráciacsökkentő program hatására, a kamarai javaslatra tett kormányzati intézkedések ebben 23-27 milliárd forintot jelentenek - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
Szerző(k): MTIA magyarországi kvk-szektorban az üzleti bizalom szintje az előző negyedévben tapasztalthoz képest csökkent, az április 23 pontról 16 pontra esett - derül ki a MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) konjunktúramutatója.
Szerző(k): EconomxA vállalkozói szféra negyede még nem fizette be az idei ötezer forintos kamarai hozzájárulást, noha a határidő március végén lejárt - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
Szerző(k): MTI-Eco