Hogyan épült fel egy kétszemélyes vállalkozásból egy mára 1 milliárdos árbevételt elérő cég? Az idén 10 éves Grantis Hungary Zrt. társalapítóival, Sebestyén Andrással és Deák Ferenc Istvánnal arról is beszélgettünk, hogy milyenek a nyugdíj kilátások, mit érdemes kezdeni a lejáró állampapírokkal, és milyen most a pénzügyi tanácsadók, illetve az alkuszcégek helyzete Magyarországon.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaA régóta tartó szócsata óta végre egy asztalhoz ült a két vezető.
Szerző(k): K. O.Magyarország a kutatás-fejlesztés-innováció területén az EU-s rangsorban a 19. helyen áll, kevés a szabadalom, és GDP-arányosan sem teljesítjük a célkitűzéseket, többek között erre hívja fel a figyelmet a jegybank. Kiemelték: a magyar gazdaság fejlődésének következő lépcsőfokát a tudás- és innovációvezérelt növekedési pályára történő átállás jelentheti.
Szerző(k): Koncsek RitaA rekordinfláció még vagyonosabbá tette a felső egy százalékot, már 500 millió forintos a vagyoni minimum. Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője az Economx kérdésére felhívta a figyelmet: a vagyoni olló nyílása rövid távon a kényszerű fogyasztási kijózanodásra kényszeríti a magyarokat, hosszú távon pedig a megtakarítási és öngondoskodási képesség is megcsuklik.
Szerző(k): Horváth BalázsA február vége óta gyengélkedő forintárfolyamban szerdán kifejezetten kedvező jelek mutatkoztak, határozottan erősödésnek indult a hazai deviza.
Szerző(k): Fellegi TamásJól járhatunk a számlák befizetésénél vagy a webes vásárlásoknál is.
Szerző(k): K. O.Csökkenő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe. A BUX 65 384,60 ponton zárt pénteken, 147,67 ponttal, 0,23 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Szerző(k): H. A.A jegybank mérsékelte idei inflációs- és növekedési előrejelzését: 2024-ben 3,5–5 százalékos fogyasztóiár-emelkedést várnak, a GDP-növekedés pedig 2–3 százalék körül lehet.
Szerző(k): Károly Gábor