Október végéig lehet fizetni a régi ezresekkel, amelyekből még több mint 10 millió lehet forgalomban. A határidő után maradnak a posták, a bankfiókok és a jegybank, mint beváltóhelyek. Íme, az idén 35 éves ezres magyarországi története.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz MNB elsősorban az inflációra gyakorolt hatás szempontjából figyeli a forintárfolyamot, s hosszútávon fel kell készülni a kamatemelkedésre, ami ellen csak a fix kamatozású hitelek nyújtanak védelmet - mondta az AzÜzlet.hu-nak Pleschinger Gyula, az MNB Monetáris Tanácsának egyik tagja.
Szerző(k): Szepesi AnitaA magyar bankrendszer magas költségszinttel és részben ezért drága pénzügyi szolgáltatásokkal, hitelekkel működik - írta legfrissebb elemzésében Nagy Márton, a jegybank alelnöke és Banai Ádám, a Pénzügyi rendszer elemzése igazgatóság vezetője az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaAz ügyfelek jelzései alapján több esetben tapasztalta az MNB, hogy ismeretlen csalók hamis elektronikus leveleket küldenek ki, megtévesztően az MNB nevében vagy annak "elvárásaira" hivatkozva, így próbálva magyar magánszemélyektől banki azonosítókat, pénzt kicsalni. A jegybank - amely minden ügyben büntető feljelentést tesz - sohasem kér ilyen adatokat. Célszerű nem reagálni e megkeresésekre, vagy ha ez mégis megtörtént, az ügyfélnek haladéktalanul kapcsolatba lépni bankjával - közölte az MNB.
Szerző(k): Domokos LászlóVegyesen alakult, kevéssé változott a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaJegybanki aranyvásárlási hullám söpört végig az idén több kelet-európai és ázsiai országon. E körhöz zárkózott fel nemrég az MNB, amely egy csapásra megtízszerezte az amúgy kicsiny aranytartalékot. Befektetői szempontból a nemesfém jelenleg "okos" döntésnek tűnik, ám jóval kockázatosabb, mint a jegybank eddigi tartalékeszközei.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLondoni pénzügyi elemzők egybehangzó véleménye szerint jelenleg nem érvényesül semmiféle olyan makrogazdasági vagy piaci tényező, amely a monetáris politika rövid időn belüli szigorítására késztetné a Magyar Nemzeti Bankot (MNB).
Szerző(k): K. Kiss GergelyNövekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 37 185,93 ponton zárt pénteken, 838,04 ponttal, 2,31 százalékkal erősödött az előző heti záróértékéhez képest - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna