Az államháztartás finanszírozási oldalról számított nettó finanszírozási igénye 2017-ben 721 milliárd forint, a bruttó hazai termék (GDP) 1,9 százaléka volt, ám egyedül a negyedik negyedévben 651 milliárd forintot tett ki, ami az időszakra eső GDP 6,1 százalékának felelt meg - jelentette kedden a pénzügyi számlák adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Magyar Nemzeti Bank és a Nemzetgazdasági Minisztérium is arra jutott, hogy siralmas a magyarországi nyugdíj-előtakarékossági helyzet. A jegybank és az NGM is abban látja a megoldást, hogy egymillió ember megjelenik a nyugdíjpénztáraknál. A katasztrofális állapotok miatt a 2008-as válságot tartják a fő problémának, arról nem szólnak, hogy államosították a pénztárak vagyonát a második Orbán-kormány alatt.
Szerző(k): Szabó DánielMég akár négy-öt évig folytatható ez a gazdaságpolitika Magyarországon, csak közben legyen világos, hogy a régiós versenyben nem tudtuk tartani a helyünket - mondta Surányi György a G7-nek.
Szerző(k): Domokos ErikaAdatlopók igyekeznek becsapni az OTP ügyfeleit. A megoldás: a bankok nem kérnek adatokat e-mailben, ezért nem küldjön fontos adatokat így. Az EU is megunta az adatlopásokat, ezért szigorítás lesz ezen a téren.
Szerző(k): Csernátony CsabaA decemberi Inflációs jelentés óta beérkezett adatok alapján kedvezőbb fogyasztási és beruházási folyamatokat, valamint enyhén erősebb exportnövekedést várnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői, emiatt az előző jelentéshez képest rövid távon magasabb, 3,9 százalék helyett 4,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak erre az évre - írja az MTI a jelentés alapján.
Szerző(k): Szabó DánielRészben a kedvező áthúzódó hatások, részben a tovább javuló külső konjunktúra kilátások miatt tovább gyorsulhat a magyar gazdaság - indokolja a Takarékbank, miért vár 2018-ban a három hónappal korábbi előrejelzésénél magasabb, 4,5 százalékos GDP-növekedést.
Szerző(k): Domokos LászlóA Magyar Nemzeti Bank (MNB) emelte GDP-előrejelzését: az idén a korábban várt 3,9 százalékkal szemben 4,2 százalékos bővülést vár, a jövő évit pedig 3,3 százalékra emelte legfrissebb inflációs előrejelzésében.
Szerző(k): Szász PéterA monetáris tanács (MT) nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén, és a kamatfolyosó sem módosult - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Szerző(k): Szász Péter