Bár elemzők nem várnak változást az alapkamatban, a hosszú hétvége után a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a hét egyik fontos eseménye, illetve kiskereskedelmi adatok is várhatóak.
Szerző(k): Domokos LászlóA Magyar Nemzeti Bank különböző, elsősorban a hitelkockázatokra, illetve a tőkemegfelelésre vonatkozó szabályok megsértése, valamint a vállalatirányítás hiányosságai miatt együttesen 12 millió 800 ezer forint felügyeleti bírságra büntette az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-t - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavalyi évéről szóló üzleti jelentését és beszámolóját.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanIdén az első félévben mind a támogatott, mind a piaci engedélyezett lakáshitelek száma és összege is nőtt az előző év azonos időszakához képest. A hiteleket elsősorban használt lakások vásárlására fordították, de az építéshez és az újlakás-vásárláshoz folyósított hitelek piacán is jelentős volt a bővülés - derül ki a KSH legfrissebb összesítéséből.
Szerző(k): Szepesi AnitaJanuártól a befektetési szolgáltatóknak minden költséget be kell mutatni az ügyfélnek szerződéskötéskor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélye kell a határidős energia- vagy szén-dioxid-kvóta kereskedéshez, és befektetővédelmi aggályok esetén az MNB akár egyes, különösen kockázatosnak ítélt tőkepiaci termékek forgalmazását is megtilthatja- nyilatkozta Szeniczey Gergő, a jegybank ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA pénzmosás elleni törvény szigorítását követően megcsappant a magyarországi zálogházak forgalma. Az anonimitás ugyan megmaradt, de minden ügyfél adatait rögzíteni kell - még akkor is, ha csak pár ezer forintos gyűrűt ad zálogba. Ismét eljött a zugzálogházak és uzsorások ideje?
Szerző(k): Szakonyi PéterA bankoknak sokkal élesebb versenyre kell felkészülniük a jövőben, ehhez a mostaninál korszerűbb szolgáltatásokat kell nyújtaniuk, ennek egyik első lépéseként 2019 második felében Magyarországon bevezetik az azonnali fizetések rendszerét - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőinek az MTI-hez eljuttatott tanulmányából.
Szerző(k): Domokos ErikaIsmét forró témává vált az euró magyarországi bevezetése. Miközben a kormány egyelőre nem szeretné az országot bevinni az eurózónába, erőteljes érvek szólnak amellett, hogy most kellene belépnünk a valutaunióba. Kinek lehet igaza? Így látják elemzők.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna