Kicsit jobb a helyzet, mint a korábbi években. A kereslet-kínálat azonban köszönőviszonyban sincs egymással továbbra sem, emiatt pedig sokkal kevesebb ingatlant adhatnak el az idei évben.
Szerző(k): Horváth BalázsStabil hitelezési kapacitások, változatlan hitelfeltételek és alacsony kereslet jellemezte a hitelpiacot a idén a második negyedévben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) második negyedéves Hitelezési felmérése alapján. A lakáscélú hitelek iránti kereslet élénkülését valószínűsíti az év második felében a megkérdezett bankok 69 százaléka.
Szerző(k): EconomxA Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) nyílt levelére a pénzügyminiszter azt válaszolta: a kormány dönti el, hogy november előtt kiegészíti-e a nyugdíjakat, a tanács javaslatát pedig nem tartja indokoltnak. A szervezet elnöke 3 százalékos, az év elejéig visszamenőleges emeléséről való egyeztetést kért a miniszterelnöktől, mert szerinte a magas infláció miatt gyors ütemben szegényednek el a nyugdíjasok.
Szerző(k): Zádori BenceNovemberig kell kötelezően korrigálni a nyugdíjakat a kormánynak a nyugdíjtörvény szerint. A tavalyi évtől eltérően így elmaradhat a nyári korrekció. A novemberi emelés a várakozások szerint azonban akár 3 százalékos is lehet.
Szerző(k): Zádori BenceHiába a törekvések, a készpénz nem akar eltűnni a mindennapjainkból: a megtakarítások területén még mindig fontos a jelentősége, ugyanakkor egyre többen vásárolnak kártyával – ám a vártnál mégis jóval kevesebben. Nagy a félelem amiatt, hogy a teljes készpénzmentességgel túlságosan követhetőek leszünk, továbbá a válságok idején is sokan inkább készpénzben tárolják megtakarításukat.
Szerző(k): Zádori BenceErős gyengülésbe kezdett hétfőn a forint a főbb valutákkal szemben, a lengyel zlotyhoz viszonyítva pedig egyenesen éves mélypontra került. A zloty eközben három éves csúcsra emelkedett az euróhoz képest.
Szerző(k): Fellegi TamásMár két és fél éve előírják a kereskedelemben az elektronikus fizetés lehetőségének biztosítását, mégsem mindenhol megoldott a helyzet. Az üzletek mossák kezeiket, a fogyasztók nem tudnak bankkártyával fizetni, a hatóságok pedig nem tesznek semmit. Mutatjuk, hogy miért csak a kápé jöhet szóba sok helyen.
Szerző(k): Horváth BalázsVisszalépett az indiai kormány a BYD kínai autóipari céggel kötött megállapodásától. A kabinet biztonsági aggályokat fogalmazott meg a tervezett beruházások kapcsán, egy kormányzati tisztségviselő szerint pedig a hatályos indiai szabályok nem teszik lehetővé a befektetést.
Szerző(k): Zádori Bence