A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa figyelemmel kíséri a piacokat, és számol velük, amikor dönt az alapkamatról - mondta Pleschinger Gyula, a testület tagja a Reuters hírügynökségnek adott telefonos interjúban szerdán. Két órával korábban Matolcsy György még kamatcsökkentésről beszél, ami kétéves mélypontra küldte a forintot.
Szerző(k): MTI-EcoNem lát különösebb okot arra Matolcsy György, hogy ne folytatódjon az MNB kamatcsökkentése, ezt elsősorban a mérsékelt inflációs nyomással indokolta, de az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén tartott előadásából úgy tűnt, hogy a jelenlegi feltörekvő piacokat érintő események sem keltenek az MNB-ben aggodalmakat. A török szigorításra utalva azzal nyugtatta a hallgatóközönséget, hogy Magyarország helyzete jelentősen különbözik Törökországétól. A további kamatvágás tere azonban erőteljesen korlátozott a makroelemő szerint, a devizapiaci szakértő szerint pedig ilyen ideges piaci hangulatban meglehetősen szerencsétlen dolog lazítást emlegetni. Az euró árfolyama lendületesen haladt délután a 310-es szint felé.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTovábbra is mérsékelt az inflációs nyomás itthon és az egész eurózónában. Ez pedig további teret ad a kamatcsökkentésre. Ez a magyar monetáris politikának a meghatározó aspektusa továbbra is - jelentette ki Matolcsy György MNB-elnök az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) fórumán tartott Hungarian Mirror (Magyar tükör) című előadásában.
Szerző(k): EconomxTöröcskei István csak tagja, nem pedig \"jelentős tulajdonosa\" a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezetnek, annak működését befolyásoló döntéseket nem hozott - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az MTI érdeklődésére, miután az Együtt-PM kedden Töröcskei távozását követelte az ÁKK éléről a körmendi takarékszövetkezet csődje miatt.
Szerző(k): MTIAz indiai kamatemelés és a várható törökországi monetáris szigorítás után felmerül a kérdés, hogy mindez hogyan hat a magyar monetáris politikára. A Napi.hu által megkérdezett szakértők szerint nem vészesen gyenge a forint, magasabb euróárfolyam esetén lépne csak az MNB.
Szerző(k): Ádám Viktor, Domokos László, Papp ZsoltMegalakult az MNB műkincs-visszavásárlási programjának tanácsadó testülete - jelentette be a jegybank.
Szerző(k): EconomxA forintgyengülés ellenére várhatóan folytatódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentési ciklusa - jósolták pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Szerző(k): MTIA Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását, mert az intézmény működése fenntarthatatlanná vált. Húsz munkanapon belül az országos betétbiztosító kártalanítja a betéteseket - közölte az MNB.
Szerző(k): Economx