Csalók hívnak telefonon magánszemélyeket és a jegybank nevében próbálják megszerezni az ügyfelek adatait, pénzét – figyelmeztetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Szerző(k): Varga CsengeMagyarország központi bankja 28,2 millió forintos bírságot szabott ki a Magyar Posta Életbiztosítóra, miután számos szabálytalanságot fedezett fel a biztosító működésében. Az informatikai biztonság mellett a csalásmegelőzés, az ügyféltájékoztatás, és a kárbejelentések rögzítésének folyamatában találtak hiányosságokat.
Szerző(k): EconomxSzerda délelőtt meredek erősödésbe kezdett a forint, és ennek során az euróhoz képesti 375-ös szint sem jelentett neki akadályt. Ennél kevesebbet utoljára tavaly áprilisban ért a közös európai fizetőeszköz egy egysége.
Szerző(k): Fellegi TamásA tavaly májusi szintre tért vissza a forint az euróval szemben, miután az MNB Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamaton.
Szerző(k): Varga CsengeNem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács.
Szerző(k): EconomxA jegybank arra kéri a Falcon-ügy befektetőit, illetve azokat, akik érdemi információval rendelkeznek a témában, hogy tegyenek feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, illetve terjesszék elő polgári jogi igényüket.
Szerző(k): Varga CsengeSokakat izgat a kérdés, hogy mi várható azt követően, hogy a várakozásoknak megfelelően mostanában tetőzik az infláció. Hogyan és mivel reagált majd a jegybank? Mutatjuk a lehetséges forgatókönyveket.
Szerző(k): Hercsel AdélMeg kell törni az inflációt, de sok türelemre lesz szükség, fontos megállapodás szűnt meg az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország között, komoly ígéretet tett évértékelőjében Orbán Viktor miniszterelnök. Összeszedtük a hét legfontosabb történéseit, hogy ne maradjon le semmiről!
Szerző(k): Economx