1,41 százalékos emelkedéssel zárta a pénteket a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX. A többi vezető részvény is jól teljesített.
Szerző(k): EconomxA 2024-es adóévtől kezdődően eltérő mértékű különadó vonatkozik a gépjármű-üzemanyag kiskereskedelemre. A MOL elnök-vezérigazgatója szerint radikális olajár emelkedést hozhat az ukrajnai, illetve az izraeli háború kettőse.
Szerző(k): Horváth TiborA Mol-vezér elárulta, hogy a lánya is a vizsgabotrányban érintett szakra jár. Úgy véli, az egészből azért lett ügy, mert a tanár egy zárt Facebook-csoportban leírta a történetet, melyet „befújt a szél egy újság szerkesztőségébe”. Ádám Zoltán, az egyetemről elbocsátott docens egyébként a TASZ segítségével fellebbez majd.
Szerző(k): EconomxA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 504,61 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 56 539,76 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a keddi záráshoz képest.
Szerző(k): EconomxEmelkedhet a csütörtöki nyitást követően a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX - írta az MTI-nek küldött elemzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Szerző(k): EconomxNem egy, hanem két hallgató vizsgáztatásáról beszélt a Corvinus Egyetem rektora, aki szerint nehéz kívülállóként ítélkezni az ügyben. Egyik hallgató vizsgázhatott, a másik nem.
Szerző(k): EconomxA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,08 pontos emelkedéssel, 56 315,05 ponton nyitott hétfőn.
Szerző(k): EconomxA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 279,26 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel, 56 314,97 ponton zárt pénteken.
Szerző(k): Economx