Kedd este végleg bezárt a Cinemapink a Mom Parkban - írta a mozi a Facebookon.
Szerző(k): Szász PéterA Nemzeti Filmintézet 1,5 milliárd forinttal támogatja a Blokád című film gyártását, ami a filmes pénzosztó szervezet szerint "a rendszerváltás első játékfilmes feldolgozása" lesz, "hiánypótló mozifilm Magyarország első szabadon választott kormányfőjéről, Antall Józsefről". A film producere, mint a legtöbb nagyszabású produkciónak mostanában, Lajos Tamás, aki az új SZFE kuratóriumának is tagja.
Szerző(k): Domokos ErikaA korlátozások feloldásának köszönhetően robbanásszerűen nőtt a moziba látogatók száma Magyarországon, ám ha jön a negyedik hullám, az újra kiütheti a mozik üzemeltetőit. Emellett a nagy filmstúdiók filmbemutatási stratégiája hosszú távon fenyegeti a cégeket.
Szerző(k): Komócsin SándorKert- és autósmozik támogatására és létrehozására írt ki pályázatot a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), augusztus 9-ig lehet jelentkezni. A 60 millió forint keretösszegű pályázatra magánszemélyek, valamint kert- és autósmozik üzemeltetői jelentkezhetnek. Az igényelhető, vissza nem térítendő támogatás maximális összege 3 millió forint - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterCsehországban a pandémia miatt felfüggesztették a külföldi filmforgató stábok tevékenységét a mozimunkásokat vendégül látó vállalkozások nagy bánatára. Úgy tűnik azonban, hogy vége a szűk hónapoknak.
Szerző(k): Barabás JúliaA hazai mozik 4,3 millió látogatót fogadtak 2020-ban, 72 százalékkal kevesebbet, mint az azt megelőző évben, jegybevételük pedig mintegy 71 százalékkal maradt el a 2019. évitől a koronavírus-járvány miatt.
Szerző(k): Rácz GergőA hazai mozik 4,3 millió látogatót fogadtak 2020-ban, 72 százalékkal kevesebbet, mint az azt megelőző évben, a jegybevételük pedig közel 71 százalékkal maradt el a 2019-estől. A hazai filmgyártás is jelentősen megtorpant: 2019-hez képest 16 százalékkal kevesebb egész estés magyar film készült tavaly, a mozikínálatban pedig továbbra is az amerikai filmek domináltak – tette közzé friss adatait a KSH.
Szerző(k): Domokos ErikaMa hozták nyilvánosságra, hogy a július 6-án kezdődő 74. Cannes-i Fesztivál versenyprogramjába válogatták a Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmjét, az európai koprodukcióban készült A felesége történetét. Mundruczó Kornél Evolúció című, német-magyar filmje pedig a fesztivál újonnan létrehozott, Cannes Première szekciójába kapott meghívást - adta hírül a Filmintézet.
Szerző(k): Domokos Erika