Jelentősen növelné magyarországi elérését az eBay, ám ehhez szükség van arra is, hogy a magyar cégek jobban kihasználják a lehetőségeiket – mondta a Napi.hu-nak adott interjújában Ilya Kretov, a cég feltörekvő európai országokért és Oroszországért felelős országigazgatója, aki egy közeljövőbeli magyarországi beruházást sem zárt ki.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz Országos Kereskedelmi Szövetség a lehető leghatározottabban visszautasít minden olyan minősítést, mely szerint bármilyen irányváltás szerepet játszana állásfoglalásaiban. Kizárólag szakmai kérdéseket mérlegel továbbra is - közölte a szervezet.
Szerző(k): Domokos ErikaA nyersanyagárak emelkedése miatt csökkent a Hankook Tire Manufacturing nyeresége a harmadik negyedévben.
Szerző(k): Domokos ErikaTizenhét évi tagság után a múlt héten kilépett a több mint 2300, hazai tulajdonban lévő boltot képviselő Reál üzletlánc az Országos Kereskedelmi Szövetségből (OKSZ) - értesült a Magyar Idők iparági körökből.
Szerző(k): Domokos ErikaAz elemzők által vártnál nagyobb lett az Estée Lauder profitja a cég szeptember végével zárult pénzügyi első negyedévében, elsősorban a sminktermékek iránti kereslet növekedésének hatására - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÚgy néz ki, ígéretükkel ellentétben mégsem térképezik fel az édesipari multik, honnan származik az a pálmaolaj, amit a termékeikhez használnak - írja egy friss jelentésre hivatkozva a 444.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaA volt szocialista országok lakosainak életszínvonala a béka feneke alá kerülne, ha a multik kivonulnának ezekből az országukból, ugyanis termelékenységük többszöröse a helyi vállalatokénak - állapítja meg egy erdélyi lap.
Szerző(k): Barabás JúliaCsütörtökön adta át új gyárát a világ egyik vezető globális orvostechnológiai vállalata, a BD (Becton, Dickinson and Company) Tatabányán, mely a hatmilliárd forintos beruházásnak köszönhetően gyógyászati termékek előállításához szükséges kutatási reagensek gyártását kezdi meg. A termékportfólió és gyártókapacitás bővítés 107 új munkahelyet teremtő hazai
Szerző(k): K. Kiss Gergely