A munkaerő megtartására sokkal nagyobb fókuszt fognak tenni a vállalatok, mint az eddigiekben. A Magyarországon továbbra is fennálló munkaerőhiány miatt a nagyobb foglalkoztatók ugyanis jellemzően egymástól szívják el a munkaerőt.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAdam Grant, a népszerű tudományos szakíró, TED-előadó, a Pennsylvaniai Egyetem Wharton School szervezetpszichológia professzora arra sürgeti a világ vezérigazgatói, hogy vezessék be a négynapos munkahetet.
Szerző(k): Hercsel AdélNő a munkába járási költségtérítés mértéke, miután a szakszervezetek változtatást kezdeményeztek a Munkástanácsok Országos Szövetségénél.
Szerző(k): Varga Csenge2022 decemberében a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 704 ezer volt, 17 ezerrel több, mint egy éve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal. A munkanélküliek száma 2022 decemberében 190 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt.
Szerző(k): Varga CsengeA fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos órabére tavaly a negyedik negyedévben 13,1 százalékkal 1630 forintra emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a középvezetők körében pedig 9,2 százalékos volt az átlagbérek éves növekedése – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary.
Szerző(k): EconomxA napi.hu felkérésére vizsgálta a Pulzus Kutató, hogy mennyire nyitottan áll hozzá a magyar társadalom a gyermek születése után az apaszabadság kérdéséhez. A kérdés aktualitását az adja, hogy egy uniós irányelvet átültetve az év elejétől az eddigi öt helyett már tíz nap apai pótszabadság illeti a kispapákat.
Szerző(k): Hercsel Adél2023 első negyedévében a hazai munkáltatók 32 százaléka tervezi csökkenteni munkaerő-állományát, miközben csupán 22 százalékuk jelez előre bővítést. A legnagyobb arányú létszámcsökkenés földrajzi bontásban az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon várható – derül ki a ManpowerGroup friss Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
Szerző(k): Hercsel AdélA munkafüggőség vagy más néven munkamánia ötször nagyobb arányban érinti a nőket, és iskolai végzettségtől függetlenül ugyanúgy kialakulhat – állítja a témával foglalkozó pszichológus.
Szerző(k): Hercsel Adél