Elektronikai, autógyártó és játékokat termelő vállalat került egy felmérés képzeletbeli dobogójára.
Szerző(k): Rácz GergőKorábban a nyugdíjasoknak, most pedig a kisgyermekkel otthon lévőknek hozna létre szövetkezetet Kósa Lajos fideszes képviselő a parlament honlapjára kedden feltöltött törvényjavaslat szerint. A szövetkezet tagjai dolgozhatnának, valamint ismereteket szereznének a kisgyerekek neveléséről és gondozásáról.
Szerző(k): Domokos ErikaÉvente több százezer ember halálát okozza globálisan a túlzott munkavégzés - derül ki a WHO új tanulmányából. A világjárvány csak rontott a helyzeten.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHatározott időre keres eladókat balatoni boltjaiba a boltlánc.
Szerző(k): Csernátony CsabaBár a koronavírus-járvány felgyorsította a digitalizációt, még bőven van hova fejleszteni a magyarok digitális ismereteit. A Google partnereivel együtt ebben segít vállalkozóknak, startupoknak és magánszemélyeknek, hogy felpörgeti az 5 évvel ezelőtt indított Grow with Google oktatási programot.
Szerző(k): Szász PéterA fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1388 forint volt idén az első negyedévben, 5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 1326 forintnál - derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary elemzéséből.
Szerző(k): Csernátony CsabaFolyamatos munkaszünetet rendeltek el május 1. és 10. között Oroszországban, hogy megszakítsák a járvány terjedésének láncolatát.
Szerző(k): Domokos ErikaA munka ünnepén az egészségügyi dolgozóknak címezte üzenetét Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Szerző(k): Szász Péter