Felértékelődött a diákmunka a munkaerőhiány miatt, szinte nincs olyan szektor Magyarországon, ahol ne látnák szívesen a diákokat - mondta Hegedűs Csaba, a Prodiák Iskolaszövetkezet operatív igazgatója az M1 csatornán az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb ezer embert érinthet hátrányosan, hogy a 2019-es költségvetésben megszüntették az 55 év feletti kedvezményes foglalkoztatás intézményét - idézi a Hír TV a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnökét, Papp Katalint.
Szerző(k): Szabó DánielA Goldman Sachs Lengyelországra tesz: hamarosan ezer dolgozót fognak foglalkoztatni egyre bővülő varsói központjukban, ahol 80 százalékban lengyelek, illetve oroszok, ukránok, indiaiak dolgoznak egymás mellett.
Szerző(k): Barabás JúliaHeti 40 órában már nehezen találni dolgozót, ezért új, rugalmas foglalkoztatási modellek szükségesek a feladatokhoz - írta a Magyar Idők.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKétszázezer forintos bér alatt illúzió a kereskedelmi dolgozók megtartása, az ennél alacsonyabb összegért foglalkoztatott árufeltöltőket vagy pénztárosokat már másnap tárt karokkal várja egy konkurens áruházlánc.
Szerző(k): Komócsin SándorTöbb mint százötven elkövetővel szemben emeltek vádat egy országos, fiktív munkaerő kölcsönzéses ügyben - adta hírül a Heves Megyei Főügyészség.
Szerző(k): Domokos LászlóTöbb mint tízéves mélypontra esett júniusban az írországi munkanélküliség - derül ki az ír statisztikai hivatal (CSO) keddi közléséből.
Szerző(k): Szász PéterSok munkahely kerülhet veszélybe, ha bevezetik azokat az adminisztratív és egyéb intézkedéseket, amelyek annyira hátrányosak a kelet-európai fuvarozóknak, hogy akár ki is szorulhatnak a nyugat-európai fuvarpiacról - állapította meg Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének (NiT Hungary) főtitkára az M1-en.
Szerző(k): Domokos László