Nagy-Britanniának több munkavállalót kellene beengednie az Európai Unió tagországaiból - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a kormányzó brit Konzervatív Párt Brexit-táborának egyik befolyásos szószólója. Tavaly 460 ezer európai uniós munkavállaló hiányzott a brit gazdaságból a Brexit és a koronavírus-járvány előtti szintekhez képest.
Szerző(k): EconomxAz elmúlt években komoly sokkhatások érték az IT-szektort, a folyamatok néha talán még ellentmondásosnak is tűnhetnek, ám minderre létezik magyarázat – mondta el a Napi.hu-nak a PROGmasters programozóiskola és IT képzési központ vezetője.
Szerző(k): Drávucz PéterMunkaerőhiány nem csak az állami, de a magánegészségügyben is gondot okoz. A betegek öndiagnosztizálása egyre nő az okoseszközök használata miatt, viszont egyre nagyobb szerep jut a telemedicinának is, de ennek is vannak hátulütői.
Szerző(k): Koncsek RitaMagyarország egy összeszerelő műhely lett, mondta a Napi.hu-nak Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke. Kiemelte: ha egy tollvonással rendbe tennék az oktatást, akkor is 8-10 évre lenne szükség, hogy még több mérnök legyen a magyar munkaerőpiacon.
Szerző(k): Koncsek RitaA Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az országgyűlés legutóbbi döntése egy újabb lépés az önkormányzati szakrendelők államosítása felé.
Szerző(k): Varga CsengeA jelenlegi struktúrához nincs megfelelő humánerőforrás és ott van még a magánellátás is, amelynek nagy része szintén a 39 ezres orvos munkaerejére épít - mondta az OKFŐ főigazgató-helyettese egy orvoskonferencián.
Szerző(k): EconomxAz új vendégmunkás törvény szigorú keretet ad a harmadik országból érkező munkavállalók beáramlásának, mondta a Napi.hu-nak Maier Dávid, aki ázsiai munkaerő közvetítéssel foglalkozik. Tévedés, hogy olcsóbb ázsiai munkaerőt foglalkoztatni Magyarországon, mint saját országbelit, de a humánerőforrás hiány és az esetleges kötbérek miatt nincs más lehetősége a cégeknek.
Szerző(k): Koncsek RitaSoron kívül tárgyalnak a minimálbér és a garantált minimálbér összegéről csütörtökön a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány. A Napi.hu úgy értesült, a feltételek adottak ahhoz, hogy augusztusban, vagy szeptemberben tovább emelkedjenek a kötelező legkisebb bérek. A korrekció több szempontból is létfontosságúnak bizonyulhat.
Szerző(k): Nagy Kristóf