A vállalkozások idén átlagosan 13-17 százalék között emelték a munkavállalók fizetését, vagyis az infláció mértékével korrigáltak – számoltak be a Napi.hu kérdésére az érdekképviseletek vezetői. A fizikai munkakörökben előfordult a fizetés akár 20 százalékot is meghaladó emelése is, miközben a szellemi alkalmazottak jelentős része hosszú évek óta nem részesült bérrendezésben, a rekordinfláció ellenére sem.
Szerző(k): Nagy KristófNe dobbantódeszkának használják a magyar munkaerőpiacot - hangoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Szerző(k): EconomxAz orosz hadvezetés azt tervezi, hogy 2023-ban több mint 415 ezer szerződéses katonát toboroz, akik közül 300 ezren a tartalékosoknál szolgálnak majd, a többieket pedig Ukrajnába küldik, hogy új egységeket alakítsanak ki, illetve feltöltsék a régieket.
Szerző(k): Horváth TiborA külföldi vállalkozások számára Magyarország az idén kevésbé vonzó befektetési célpont, mint egy évvel korábban volt – derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2023. tavaszi konjunktúrajelentéséből.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraEgyre kiszolgáltatottabbá válnak a bevándorlásnak a tehetős államok, ugyanis munkaerőhiánytól küzdve egyre inkább rá vannak szorulva a vendgémunkásokra. Külföldi munkaerő nélkül az elöregedő társadalmak gazdaságai nehezen maradnak talpon.
Szerző(k): Varga CsengeInkább a munkaerő megtartására koncentrálnak, leépítésekre a többség gondolni sem mer. A bérezési rendszert is át kell gondolni, mert lassan tarthatatlan lesz a helyzet.
Szerző(k): Varga CsengeElfogyott a magyar munkaerő, sőt már a környező országokból is egyre nehezebb toborozniuk a cégeknek. A hazai beruházások ugyanakkor nem álltak le, így a munkaerőigény tovább fokozódik. Az erőforrás problémákat ezért egyre inkább az ázsiai, távol-keleti munkavállalók tudják kiszolgálni – hangsúlyozták a Napi.hu-nak a távol-keleti toborzással is foglalkozó Menton Jobs munkaerőkölcsönző cég alapítói. Horváth Tamás és Stasztny Viktor ugyanakkor kiemelték: nincs félnivalójuk a távol-keleti munkásoktól sem a vállalkozásoknak, sem a munkavállalóknak, ez személyes meggyőződésük is garantálja.
Szerző(k): Nagy KristófA teljes munkaidőben alkalmazottként elérhető legmagasabb havi bérek elérték a bruttó kétmillió forintot. Így a legjobban és a legrosszabbul keresők közötti bérkülönbség immár tízszeresére nőtt. A szaktudást igénylő munkakörökben a bruttó bér már 500 ezer forint feletti, a pedagógusok fizetése viszont látványosan leszakadt.
Szerző(k): Nagy Kristóf