Az Európai Unión kívüli országok munkavállalóinak németországi bevándorlását megkönnyítő szabályozásra készül a berlini vezetés, a tervezett rendszer alapelemeit szerdán mutatták be. Az elképzelés központi eleme egy kanadai mintájú pontrendszer, amellyel a képzettség, a szakmai tapasztalat, a nyelvtudás, a Németországhoz való kötődés, valamint az életkor alapján értékelnék a jelentkezőket.
Szerző(k): Horváth TiborSegíti a német kabinet azokat a cégeket, amelyek Európai Unión kívüli szakképzett munkavállalók alkalmazásával enyhítenének a munkaerőhiányon. A munkaszerződéssel rendelkező szakképzett bevándorlók bürokratikus akadályok előzetes leküzdése nélkül, azonnal munkába állhatnak majd sajtóinformációk szerint.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz amerikai munkaerőpiacot az utóbbi időkben leginkább az jellemezte, hogy a nagy, tőzsdén jegyzett vállalatok a pandémia után őrült módon vették fel az új munkaerőt. Most, hogy egyre több cég búcsúzik dolgozóitól, munkanélküliség hullám van kialakulóban, átalakul a munkaerőpiac.
Szerző(k): Gáll AnnaAz influenzaszámla nagysága Európában 6-14 milliárd euróra is tehető a 18-64 éveseknél. Szakemberek szerint idén az átlagosnál erősebb influenzajárványra lehet számítani, ezért indokolt a munkaerőpiacon aktív korúaknak a megelőzőoltást felvenni.
Szerző(k): Koncsek RitaÖt-hat évvel ezelőtt az igazán nagyot szólt a mainstream médiában is, hogy létrejöttek olyan átképző-továbbképző iskolák, intézetek, ahol a tandíjat nem az állami átképző alap, hanem a delikvens fizette ugyan, de azt, hogy a szakmájában el tud helyezkedni, az iskola azzal garantálta, hogy csak azután kérte el a tanfolyam díját, hogy a tanulója az új szakmájával elhelyezkedett. De akkor miért nem lettek sikeresek a programozóiskolák? Illetve: az az ő hibájuk-e, hogy a magyarországi munkaerőpiac sokkal több ilyen “nebulót” is azonnal felvenne, de az igényt - legalábbis úgy látszik - egyszerűen nem lehet kielégíteni. A Napi.hu videós podcastjának vendége Boda József, a Codecool társalapító igazgatója.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA repülőgépgyártók szerint nem légből kapott ötlet, hogy hamarosan egyetlen pilótára bízhatják a repülőgépek vezetését, a légitársaságok pedig örömmel váltanának erre az új felállásra, hiszen a költségcsökkentés mellett a munkaerőhiánnyal kapcsolatos problémáikra is részleges megoldást jelentene. A pilóták azonban egyáltalán nem lelkesednek az ötletért.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA tüdőgyógyászati osztály kapacitásainak szélsőséges beszűkülése miatt 34-ből 20 ágyat december 1-jétől szüneteltetnek – írta Tóth Ferenc orvosigazgató a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház nevében a Nemzeti Népegészségügyi Központnak. A változásról Kunetz Zsombor orvos számolt be közösségi oldalán.
Szerző(k): Domokos ErikaA német ipar jövője érdekében több szakmai és gazdasági szervezet, valamint szakszervezet tett több területet érintően intézkedési javaslatokat és kért nagyobb támogatást a politikától. A mostani válságban az a legfontosabb, hogy a jövő technológiáiba és a jövő piacaiba fektessünk be - mondta Jörg Hofmann, az IG Metall igazgatótanácsának elnöke.
Szerző(k): Domokos Erika