Nem vesznek részt a parlament hétfői ülésén, és a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának fővárosi épületéhez mennek ellenzéki pártok, amelyek megtámadják az Alkotmánybíróság előtt a most hatályba lépett kormányzati igazgatásról szóló törvényt - írta az MTI. A módosítás 40 ezer embert érint, s kifejezetten a dolgozó nőket bünteti, ugyanis a közszférában dolgozók 70-80 százaléka nő - mondta Széll Bernadett.
Szerző(k): Domokos ErikaÖt éve még csak takarítással foglalkozott a Rehab Force Nonprofit Kft. és csak 8 főt foglalkoztatott. Azóta megnyitották pékségüket is, és már több mint 100 megváltozott munkaképességű embernek adnak munkát. Magyarországon a hozzájuk hasonló dolgozóknak jóval nehezebb elhelyezkedni, ha pedig sikerül, akkor is ritka, hogy valódi értékteremtő pozíciót kapnak. A Bake my day célja az, hogy ezen változtasson, a pékségben pedig valódi kézműves termékeket állítanak elő.
Szerző(k): Szabó DánielFelmentették a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökét. Az erről szóló miniszterelnöki határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.
Szerző(k): Domokos ErikaA Magyar Suzuki Zrt. és az üzemi tanács közötti, tavaly december óta tartó tárgyalások keretében a felek megegyezésre jutottak a bérfejlesztésről - jelentette be az autóipari vállalat.
Szerző(k): Domokos ErikaA paksi atomerőmű két szakszervezete, a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Paksi Atomerőmű (MÉSZ) és a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ) február 22-én bejelentették a munkaügyi konfliktust. A konfliktus tárgya a paksi atomerőmű fegyveres biztonsági őrségének kiszervezése - jelentették be a szakszervezetek.
Szerző(k): Domokos ErikaMárcius 9-én lesz a postás szakszervezetek demonstrációja, amelyre vidékről buszokkal hozzák fel a tüntetőket.
Szerző(k): Vég MártonEgy jogszabálytervezet szerint a dolgozók a munkahelyüktől kapott számítógépet csak munkára használhatják a jövőben, így például a Facebookra sem lehet felmenni.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanBeszüntette a munkát szerda este hat órakor a miskolci SEGA (Starters E-Components Generators Automotive Hungary) Kft. dolgozói közül mintegy félszáz ember, az autóipari érdekeltségű társaság alkalmazottjai egyebek mellett alapbér-emelést, lojalitási és karácsonyi bónuszt, öt év munkaidő esetén jubileumi jutalmat követelnek a kínai tulajdonú cég vezetésétől - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika