Január 22-én az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) bértárgyaló delegációja átadta a munkáltató képviselői részére az elkövetkezendő évekre szóló bérkövetelését. Ennek alapján a munkavállalók minimum 60 ezer forintos alapbéremelést kérnek 2020-ra vonatkozóan.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLengyelország a munkavállalók paradicsomává válna, ha elfogadnák az OPZZ szakszervezet reformjavaslatait. A kormánynak egyelőre saját tervei vannak.
Szerző(k): Barabás JúliaAz Egyesült Királyságban élő magyarok számára semmi nem változik a brexit után - mondta Iain Lindsay brit nagykövetet csütörtök reggel a köztévén az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielAz Electrolux gyárából elküldésre váró mintegy 800 munkavállaló minden segítséget megkap a svéd tulajdonú cégtől. A képzett munkaerő iránt állítólag élénk az érdeklődés.
Szerző(k): Szabó DánielKétszázból mindössze öt cégnél sikerült lezárni a bértárgyalásokat 2020-ra vonatkozóan - számolt be a Vasas Szakszervezeti Szövetség. Döbbenetesen alacsony szám, különösen, ha belegondolunk, ezek csak azok a cégek, ahol ennek a szövetségnek a tagszervezetei jelen vannak. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy arra számítsunk: a január idén is a sztrájkhelyzetről, sztrájkfenyegetésről fog szólni a gazdasági életben, és persze akár a közszférában is - figyelmeztet Bőhm Kornél, kríziskommunikációs szakértő.
Szerző(k): K. Kiss GergelyVége a magyar munkavállalók aranykorának: csökken a munkaerőhiány, részben a vendégmunkásoknak köszönhetően. Emellett a magyar gyárakban beérnek a robotizációs folyamatok, de a legnagyobb baj, hogy lassulni fog a gazdaság és csökkenni a termelés. A vége pedig az, hogy már nem kell majd béremeléssel megtartani a dolgozókat.
Szerző(k): Szabó DánielMegszavazták a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló új törvényt. Az új szabályozás nyugdíjakat és a nyugdíjasokat érintő legfontosabb rendelkezéseit Farkas András nyugdíjszakértő foglalta össze.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNem számíthatnak a munkavállalók arra, hogy a korábbi megállapodásban szereplőnél jobban nő a minimálbér és a garantált bérminimum. A kormány a munkaadók és a munkavállalók képviselőire hagyja vitát.
Szerző(k): Komócsin Sándor