A kormány pénteken benyújtotta a parlamentnek az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosítását célzó törvényjavaslatát, a módosítással egyebek mellett egyértelművé válik, hogy egyes foglalkoztatást elősegítő támogatásokra mely uniós szabályok érvényesek.
Szerző(k): MTIA nyilvántartott álláskeresők száma 17,5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 282 ezer álláskereső szerepelt, közel 60 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
Szerző(k): MTI-EcoIdén tizenhat uniós tagállamban - köztük Magyarországon is - új szabályozás lépett életbe az EU-n belüli kiküldetésekre, amely számos adminisztratív és egyéb jellegű kötelezettséget ír elő a munkavállalókat kiküldő és fogadó munkáltatóknak; a szabályokat megszegő cégek akár 500 ezer eurós bírsággal is számolhatnak, Magyarországon ugyanakkor csak 30 ezer forint a maximális összeg - figyelmeztettek a Réti, Antall és Társai PwC Legal szakértői a Pwc csütörtöki sajtóklub rendezvényén.
Szerző(k): MTIA felmondások jogszerűségéhez vagy jogellenességéhez kapcsolódó városi legendákat vizsgálta meg Rátkai Ildikó munkajogi ügyvéd.
Szerző(k): EconomxEgyre több a baleset a magyar munkahelyeken, a vállalatok alig akarják vállalni a felelősséget, inkább azt teljes egészében a dolgozóra tolják. Szinte nincs olyan munkahely, ahol ne találnának valami szabálytalanságot az ellenőrök.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA munkaügyi hatóság minden évben több témakörben hirdet célvizsgálatot vagy akcióellenőrzést. A vizsgálódás azonban nem terjed ki minden munkajogi szabály megtartására. Mire számíthatnak a vállalkozások az őszi időszakban?
Szerző(k): EconomxTovábbra is elképesztő körülmények között dolgoztatnak a magyar cégek: az idei első félévben a vállalkozások több mint kétharmada megbukott a munkaügyi ellenőrzéseken. Sokan bíznak abban, hogy őket úgysem vizsgálják, de sokan vannak, aki kihasználják, hogy kiscégként elsőre úgyse bírságolhatják meg őket.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan, Kristóf RékaA kabinet tervezetet alkotott egy új bírósági rendszerről, amelyben kiemelt szerepet kap egy közigazgatási felsőbíróság, amelyet immár számos bírálat ért. A kiszivárgott dokumentumban azonban megjelenik a munkaügyi bíróságok megszüntetésének koncepciója is - hívja fel a figyelmet a Liga Szakszervezetek.
Szerző(k): Economx